A kis támogatás is szükséges

2022.01.26. 12:58

Körösszegapáti életében is igaz a mondás, miszerint sok kicsi sokra megy

Könnyű helyzetben volt Tarsoly Attila polgármester, amikor arra kértük, ismertesse, miként fejlődött az elmúlt évben a település.

Az Apáti Ízek házában házi készítésű száraztésztákat, édes és sós süteményeket árusítanak

Forrás: Napló-archív

– Nagyon sok lehetőség kínálkozott, minket az a cél vezérelt, hogy a legkisebb támogatási forrást is megragadjuk, mivel ezekkel is fejlődik, gyarapodik a községünk. Igaz az a mondás, hogy a sok kicsi sokra megy! – kezdte, így folytatva: – Vitányi István országgyűlési képviselőnk egy alkalommal azt mondta a polgármesterekről, hogy mindig betegek: hiány­érzetük van. Megjegyezte: ez nem is baj. Ő igyekszik a betegségeket gyógyítani azzal, hogy a pályázatok elnyeréséhez és a megvalósításához segítséget nyújt – osztotta meg a polgármester. 

 

Minden utcában 

 

Az elnyert összegek mértéke a százezres nagyságrendtől többmilliós tételig terjed. – A település közútjai megújultak, minden utcának szilárd burkolata van. Új járda épült, építéséhez az anyagárat megkaptuk, a munkaerőt mi biztosítottuk. A sok kilométert futott kis autóbusz helyett újat kaptunk, ezzel az iskolások és az idős lakosok kényelmesebben utazhatnak – sorolta Tarsoly Attila. Mint megtudtuk, az egészségügyi ellátás is fejlődött a településen, az orvosi és fogorvosi rendelő értékes gépekkel gazdagodott. Több kilométer hosszan belvízelvezető csatornák épültek az utcákban. – Nagyon fontos a fiatalok komfortérzetének javítása is. Az iskola minden tantermébe a legmodernebb digitális kijelzőjű táblákat telepítettünk. A régi bitumenes pálya helyett új rekortánpálya épült – tudatta. 

Forrás: Tarsoly Attila-archív

Megújult a település központjában a művelődési ház kívül-belül egyaránt, megnyílt az Apáti Ízek háza, az áruk előállítását és azok árusítását helyi közfoglalkoztatottak végzik. – Nem felejtkezünk el a településhez tartozó Körmösdpuszta lakóiról sem. Az elmúlt évben kezdődött a régi iskola épületének átalakítása közösségi házzá, a munkálatok áthúzódnak erre az évre – mondta a polgármester, hozzátéve: a községben az elmúlt évtizedben nem volt ennyi értékteremtés, mint a 2021-es évben. A létrehozott beruházások értéke sok-sok millió forint. A beruházások felsorolását lehetne folytatni, nem véletlen, hogy Körösszegapáti önkormányzata elnyerte a Belügyminisztérium elismerő oklevelét, melyet a közalkalmazottak eredményes foglalkoztatásáért kapott. 

 

Vannak még tervek 

 

A településen lévő egyházak sem tétlenkedtek. A református egyház imaterme, a parókia épülete kívül-belül megújult. Felújították Körmösdpusztán a kis református templomot is. Az egyház az iskolát is segítette, hat digitális kijelzőjű táblát ajándékozott. A helyi ortodox egyház komoly beruházásokon van túl, mintegy 564 ezer euróért közösségi házat építettek. – Az új évre is sok tervünk van, többek között tervezzük egy új vásározóhely létrehozását a település központjába, ahol lehetőségük lesz az itt lakóknak a megtermelt javaikat értékesíteniük. Tovább folytatódik a középületek napelemekkel való ellátása is, de fontos feladatunk lesz a fásítás is – tekintett a jövőbe a polgármester. 

 

Vmirjáncki József 
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában