Néhány bicikli is megsérült

2022.01.10. 15:59

Kiderítettük, mi okozta a debreceni kerékpártároló felborulását

Az érintett járművek tulajdonosainak a sérülés mértékében juttatnak kártérítést.

Forrás: Fábián György

Forrás: Fábián György

– Hétfőn ledőlve találtam a debreceni Malomparki kispiac mellett, a parkolóban levő fedett kerékpártároló felépítményét – panaszolta szerkesztőségünknek egy Napló-olvasó, aki jelezte azt is, hogy egy-két bringát is maga alá temetett a bódé. Szerinte a balesetet biztosan nem a szél okozta, mert az nem volt, hanem inkább egy jármű lehetett esetleg. Mint leírta, olyan, mintha tövestül dőlt volna ki, látszik a fémoszlop alján a térkő, ahogy kifordult.

 

Olvasónk gondolatai nyomán megkerestük a Malompark Üzletközpontot, és arról érdeklődtünk, hogy mi okozta a tároló felborulását, mekkora a kár, és fizetnek-e kártérítést az esetlegesen sérült biciklik tulajdonosainak. Sipos József üzemeltetési igazgató a válaszlevelében így fogalmazott: „Az olvasói tájékoztatást segítendő, informálom, hogy a kerékpártároló a vasárnap hajnali gépi hótakarítás áldozata. Pontosabban, takarítás közben, egy figyelmetlen gépi manőver okozta a tároló feldőlését, sérülését. Természetesen a helyreállítás szándékunkban áll, ez ügyben intézkedéseket teszünk. Addig is a vásárlók több, a bevásárlóközpont területén rendelkezésre álló további nyitott-fedett tárolókban tudják a kerékpárjaikat elhelyezni.”

 

A Napló megtudta azt is, hogy az érintett kerékpárok tulajdonosainak kártérítésére a járművek sérülésének mértékében sor kerül.

 

VA

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában