Pörögnek a megyei útfejlesztések

2022.01.19. 17:03

Két körforgalom is megépülhet Hajdúböszörménynél

Tervezésbe fordulhat Berettyóújfalu nyugati elkerülője, a közbeszerzést már kiírták rá.

Forrás: illusztráció / MW-archív

Folyamatosak megyénkben az útfejlesztési munkálatok. Már az előző évben is több kilométernyi szakaszok kaptak új útburkolatot, csomópontok épültek át vagy újak létesültek. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) tájékoztatása szerint a munkát 2022-ben is folytatják.


Várhatóan ez év tavaszán készül el a 48-as számú főút Debrecen–Nyírábrány országhatárszakaszának fejlesztése. A beruházás során 26 és fél kilométer hosszon hajtják végre a meglévő útszakasz 11 és fél tonnás, 12 méter koronaszélességgel történő burkolatmegerősítését és -szélesítését. Emellett szervizutakat és csomópontokat építenek, valamint az érintett közműveket kiváltják és védelembe helyezik. Hasonlóan 2022 első negyedévében készül el az M35-ös autópálya meglévő, a 354-es számú főút külön szintű, trombita formájú csomópontjának átépítése teljes értékű, lóhere formájú csomóponttá a kapcsolódó direkt ágak átépítésével és új direkt ágak kiépítésével.


Már a kivitelező kiválasztásánál jár az M3–M35 autópálya görbeházi csomópontjának fejlesztése. A tervek szerint a Nyíregyháza–Debrecen és a Debrecen–Nyíregyháza irányú forgalom csomóponti összekötő ágait készítik el, amelynek keretében 1 darab 101 és fél méter hosszúságú, 6 nyílású, előregyártott vasbeton tartós gerendahíd, valamint közel 1 kilométer új út épül. Szintén közbeszerzés alatt van a Komádi 4219. jelű összekötő út és a 4222. jelű összekötő út csomópontjának átépítése is. A nyertes kivitelező feladata itt – a csomópont kialakításán túl – a csatlakozó útszakaszok felújítása és megerősítése is. A beruházás nem érinti a kendergyári Sebes-Körös folyó hídpályaszerkezetének rekonstrukcióját.


Elindult a Berettyóújfalu nyugati elkerülője tervezésének közbeszerzése. A cél az M4–M35 autópályák részben megépített csomópontja és a 47-es számú főút között, a főutat a várostól délre elérő egybefüggő, közel 13 kilométeres, Berettyóújfalutól nyugati irányban vezetett új nyomvonalú, kétszer egy forgalmi sávos főút megépítéséhez szükséges teljes körű engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése, továbbá az ezekhez szükséges engedélyek beszerzése, valamint a 47-es számú főút Berettyóújfalu és Furta közötti szakaszának burkolat­erősítéséhez szükséges engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése.


Tervezés és engedélyeztetés alatt áll az M3-as autópálya két új csomópontja, amelyek Görbeháza és Hajdúnánás elérhetőségét biztosítják majd. A tervezési feladat része a 3508. jelű összekötő út korszerűsítése, valamint a versenypálya elérése is a Rétaljai pihenőhely fejlesztésével.


Két új körforgalmat terveznek Hajdúböszörményben. Az egyik az 35-ös számú főút és az Újvárosi út kereszteződésében, míg a másik ugyanezen főútvonal Baltazár Dezső utcai csomópontjánál lesz.

 

Bekecs Sándor 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában