Nádudvari fejlesztések

2022.01.14. 13:39

Hétszázmillióra pályáztak, hogy szépüljön a város

Tornaszobát kaphatnak az ovisok, valamint további utakat aszfaltoznának.

Marján László

A Jókai4 Sportcentrum épületét és sportpályáját is felújítanák | Forrás: Marján László

A Jókai4 Sportcentrum épületét és sportpályáját is felújítanák | Forrás: Marján László

Rendkívüli képviselő-testületi ülésen döntöttek a városatyák és -anyák a helyi önkormányzat és a döntő tulajdonában álló Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft. feladat-ellátási szerződésének jóváhagyásáról. A település és a kft. legutóbb 2019-ben újratárgyalt keretszerződésében az azóta szerzett tapasztalatokat, illetve a változó jogi, gazdasági környezet miatt döntöttek a feladatok újraszabályozásáról. 

 

Közterek és óvoda újulhat


Két pályázat beadásáról is határoztak. A TOP Plusz Élhető települések című felhívásra 400 millió forintos projektet hajtanának végre. Ebben egyebek mellett elkészülne a Jókai4 Sportcentrum épületének funkcióbővítő fejlesztése, sportpálya-felújítása; belvárosi közterületek megújítása (a Fő utca Mester és Pacsirta utca közötti szakaszán zöldfelület- és járdafelület-rekonstrukciója; Kossuth tér megújítása, közvilágítás-korszerűsítés). Okosközterület-fejlesztés, továbbá térítésmentes parkoló kialakítása az óvoda előtt. Ezek mellett a Mester és Pacsirta utca útburkolat-felújítása és csapadékvíz-elvezető csatorna felújítása, rekonstrukciója (a Kösely belső mellékcsatorna-felújítása, -rekonstrukciója, vízkormányzó műtárgyak felújítása). Megújul hétezer négyzetméternyi zöldfelület a görpályától a horgásztóig. 
A Vadvirág tagóvodában a korábbi főzőkonyha és a kiszolgálóhelyiségek átalakításával, új tálalókonyhát, illetve a hozzá tartozó raktár- és öltözőrészt, továbbá tornaszobát, hozzá kapcsolódó sportszertárt, valamint akadálymentes mosdót hoznának létre 300 millió forintnyi, 100 százalékos pályázati támogatással. Már elnyert projektből hátrányos helyzetű munkavállaló részére utazási támogatást nyújtanak. A testület mint munkáltató határozott a kormány döntésének megfelelően a polgármester illetményéről és költségtérítéséről. 

 

Marján László 
 

 

Ezek is érdekelhetik