Tragédiák a sorompónál

2022.01.26. 07:00

Gyorshajtás, agresszív vezetési stílus és a vasúti jelzés figyelmen kívül hagyása vezet a balesetekhez

A vasúti átjárós balesetek statisztikája 2021-ben jelentős emelkedést mutatott.

Forrás: Napló-archív

Két éve 62 útátjárós baleset történt, amely tavaly 24 esettel emelkedett. A 2021-ben történt csaknem 90 baleset közül 16 követelt emberéletet, 15 végződött súlyos és 14 könnyű sérüléssel, a többi esetben anyagi kárt regisztrált a MÁV – tájékoztatott közleményében a vasúttársaság. Az útátjárós események miatt 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó kár keletkezett. A társaság figyelmeztetett: a balesetek elkerülhetők lennének, ha a gyalogosok és az autósok kiemelt körültekintéssel, a szabályok betartásával közelítenék meg a vasúti átjárókat. 

Élen a megyénk is 

 

Hajdú-Bihar megyében a vasúti átjárós balesetek száma a harmadik legmagasabb Magyarországon az elmúlt öt év statisztikája alapján, egyebek mellett több baleset történt a Tócóvölgy és Hajdúböszörmény között. Ebben az időszakban összesen 33 vasúti átjárós baleset volt, ebből tíz halállal végződött, hat súlyos és ugyanennyi könnyű sérüléssel járt, 11 esetben pedig anyagi kárt rögzített a vasúttársaság. Tavaly kilenc vasúti átjárós baleset történt Hajdú-Biharban, ebből öt halálos kimenetelű volt, egy könnyű sérüléssel járt, és három esetben anyagi kárt regisztráltak – közölte lapunk érdeklődésére a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság. 

 

A társaság teljes hálózatán 2008 óta nem volt vasúti hibából bekövetkezett, halálos áldozatot követelő baleset. Az eseteket az átjáróba behajtók figyelmetlensége és a KRESZ előírásainak megszegése okozza. A gépjárművezetők nem néznek körül, mielőtt az átjáróba hajtanak, illetve a csúcsforgalomban bent ragadnak a kereszteződésben, ahol tilos és életveszélyes megállni. A legtöbb vasúti átjárós balesetet a gyorshajtás – a „még átérek” gondolkodásmód –, az agresszív vezetési stílus, a vezetés közbeni telefonálás és a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása okozza. A záródó sorompórudakat látva a járművezetők megállás helyett sokszor gyorsítanak, néhányan még a lezáródott félsorompót is megkerülik. 

 

Mozdonyvezetők is sérülnek 

 

Évente 800–900 félsorompó rúdját törik le az autósok. Kiemelt veszélynek vannak kitéve azok a gondatlan kerékpárosok és gyalogosok is, akik körültekintés nélkül haladnak át a kereszteződéseken, vagy nem a kijelölt átjárókat használják. Az őket ért baleseteket sok esetben a fülhallgatóval történő közlekedés, a kapucnis ruházat vagy a mobiltelefon használata okozzák. Kétvágányú pályán az elhaladó vonat után – kijelölt átjáró esetén tilos jelzéskor – elindulva nem látják a másik sínpáron az ellenkező irányból gyorsan érkező vonatot. A közúti közlekedők figyelmetlensége miatt mozdonyvezetők is életüket vesztették vagy megsérültek az elmúlt években. Tavaly útátjárós balesetekben is megsérültek vasúti munkatársak – köztük mozdonyvezetők – egy esetben súlyosan, három esetben pedig könnyebben. A vonat féktávolsága több száz méter, így a mozdonyvezetőnek az átjáróban szinte semmi esélye nincs az ütközés megelőzésére. Baleset esetén a szerelvény kiesik a személyforgalomból, emiatt le kell mondani több személyvonatot, amely késéseket generál. A MÁV a vasúti átjárókban történt események számának csökkentése, és a figyelem felhívása céljából a közút és vasút kereszteződéseiben 2018 óta folyamatosan, éves szinten 60–70 helyszínen tart közös közlekedésbiztonsági ellenőrzést a rendőrség közreműködésével. 

 

Lassítsunk, ha kell 

 

A vasúttársaság körültekintő közlekedésre kéri az autósokat és gyalogosokat. Több KRESZ-szabály is vonatkozik a vasúti átjáró megközelítésére. Egyebek mellett ilyen, hogy a vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad. A tilos jelzés a gyalogosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, sőt, még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is. Főként a sofőröknek okozhat gondot az erős napsütés, ettől nehezebben vehetik észre a fényjelzők jelzését. Ugyanígy a jelzőberendezésre tűző nap is okozhat problémát. Ilyenkor érdemes lassítani, és meggyőződni arról, milyen jelzést mutat a lámpa. 

 

– Csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem akadályozza az áthaladást – figyelmeztet a társaság. 

 

BBI, HBN 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában