Bokrétaavató

2022.01.26. 12:42

Egyre közelebb a derecskei bölcsőde megnyitása

Elkészült Derecske új bölcsődéjének legmagasabb pontja, újabb mérföldkövéhez érkezett a kivitelezés. A bokrétaavató ünnepséget január 26-án tartották.

Forrás: Czinege Melinda

– Mindig öröm, amikor ilyen rendezvényen vagyunk, hiszen gyarapodik a megye és az ország. Különösen öröm, ha egy bölcsőde bokrétaavatója ez, hiszen ahol a fiatalokról gondoskodnak, ott a jövőbe fektetnek be és a jövőben gondolkodnak – fogalmazott köszöntőjében Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője.

 

A honatya hangsúlyozta, a Magyar Kormány fókuszában a családok állnak. A bevezetett intézkedéseknek köszönhetően egyre több nevelési és oktatási intézmény épülhetett fel, újulhatott meg. Született olyan intézkedés is, amely azokat a szülőket támogatja, akik helyhiány miatt nem tudták gyermeküket állami bölcsődében elhelyezni.

Örvendetes tény, hogy egyre gyarapodunk. A Berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház adatai szerint 2019-hez képest 2021-ben 129-cel több gyermek született ebben a járásban

– emelte ki Vitányi István. – Egyre kevesebben hagyják el a bihari településeket, egyre többen jönnek vissza. Mikepércsen és Sárándon jelentős mértékű lakosságnövekedés következett be az utóbbi években, számos fiatal választja ezeket a településeket lakóhelyéül. Láthatjuk, hogy Derecskén is igény mutatkozik új bölcsődei férőhelyekre, amely szintén a helyi lakosság gyarapodását bizonyítja – hangsúlyozta.

 

A térség országgyűlési képviselője beszédében kitért arra is, hogy tervben van az autópálya felvezetőútjainak elkészítése Derecske és Hajdúszovát felől is. – Mindent megteszünk annak érdekében, hogy gyermekeink hozzájuk méltó környezetben nevelkedhessenek és mások számára is vonzó településsé váljon Derecske. Célként tűztük ki, hogy városunkat olyan otthonná tegyük, ahová nem csak visszatérni, hanem ahol családot alapítani is érdemes – fogalmazott beszédében Bordán Szabolcs polgármester.

A városvezető hangsúlyozta: fontos, hogy a derecskei szülők helyben is megtalálják gyermekeik számára a legoptimálisabb feltételeket.

A legtöbb család számára egyre inkább megnő a nevelési intézményekben eltöltött idő jelentősége, az azokban végzett munka minősége. – Úgy vélem a mai rohamosan átalakuló világunkban fejlesztések nélkül egyetlen település versenyképessége sem garantálható. Ezúton is köszönöm Magyarország Kormányának támogatását, valamint Vitányi István országgyűlési képviselőnk és a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat segítő közreműködését városunk fejlesztéseinek megvalósulásában – emelte ki Bordán Szabolcs.

 

Derecske új két csoportszobás bölcsődéjének építésére közel 217 millió forint uniós forrást nyert. A kivitelezési munkálatok várhatóan ez év nyarán fejeződhetnek be.

BS

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában