Helyi közélet

2022.01.16. 12:02

Báránd irányába fejleszti útját Biharnagybajom

A település északi részén lévő mezőgazdasági területek könnyebb elérhetősége az egyik cél.

Évről évre kevesebb földút marad Biharnagybajomban Fotó: Napló-archív

Hosszú távon települések közös céljait is szolgálhatja az az útfelújítási támogatás, melyet nemrég nyert el Biharnagybajom. A Vidékfejlesztési program felhívására nyújtotta be pályázatát a település önkormányzata. 

 

– A település északi részén, az úgynevezett ,,kubai út” folytatásaként látunk el szilárd burkolattal további 2 kilométer utat – tájékoztatott megkeresésünkre Szitó Sándor polgármester. A beruházásra közel 245 millió forint támogatást nyertek, amelyet további 15 millió 300 ezer forint önerővel egészítenek ki a költségvetésük fejlesztési tartalékából. 

 

– Elsődleges célunk a mezőgazdasági területek megközelítését elősegíteni ezzel a beruházással. A pályázat benyújtása előtt egyeztettünk a szakbizottságunkkal, amelynek több helyi gazdálkodó is a tagja. Végül sikerült konszenzusra jutnunk és egy mélyebben fekvő terület útját kiválasztanunk a fejlesztésre – ismertette a településvezető. – Egyeztettünk Báránd község polgármesterével is, hogy a jövőben a saját területükön lévő szakaszt megcsinálják, úgyhogy a lakosaink egyik régi kérése valósulhat meg éveken belül: a két települést egy szilárd burkolatú úttal tudjuk majd összekötni – tette hozzá Szitó Sándor. 

 

Tervek vannak 

 

A település úthálózatának rekonstrukciójáról elmondta, jelenleg nincs folyamatban lévő felújításuk, de további pályázatok benyújtását tervezik. 

 

– Szeretnénk a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz felhívásainak keretein belül szilárd burkolatú útfejlesztésre, valamint a Magyar falu programban további útalapok kialakítására pályázni. Sajnos, még mindig közel 2 és fél kilométernyi földút van a településen, amelyek egy-egy esős idő után nehezen járhatóak. Ezeket szeretnénk minél előbb rendbe tenni, szilárd burkolattal ellátni – hangsúlyozta a közel 3 ezer lelkes település polgármestere. 

 

Mint kifejtette, előbbi pályázati konstrukcióban a Bem József utca 600 méteres szakaszát látnák el szilárd burkolattal, míg a Magyar falu program támogatási forrásaiból a Várkert utca 350 méteres szakaszán, valamint a Deák Ferenc utca 190 méteres szakaszán készülne útalap. A Belügyminisztérium önkormányzati feladat­ellátásait támogató felhívására pedig a Béke telep szilárd burkolatú szakaszait újítanák fel.

 

Bekecs Sándor 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában