Bővül a látogatóközpont

2022.01.02. 11:31

A kikapcsolódás új fejezete nyílik meg Hajdúböszörményben

Immár hat éve folyamatosan bővül a turisztikai igényeket kielégítő látogatóközpont a hajdúvárosban.

BBI

Forrás: Önkormányzat

A hat és fél hektáros kerületű Fürdőkertben hazai és európai uniós forrásból, valamint önkormányzati önerőből hoznak létre komplex Rendezvény- és Turisztikai Szabadidőparkot Hajdúböszörményben. A beruházás 2015-ben a mintegy 300 millió forintból épült ifjúsági szálló átadásával indult, azóta több fejlesztés megvalósult, de akadnak olyanok, amelyek jelenleg zajlanak, és olyanok is, amelyek ma még csak elképzelések. 

 

Arról, hogy most hol tart a beruházás, Sőrés István alpolgármester beszélt a Naplónak. Tájékoztatása szerint jelenleg ötféle pályázati forrásból hét beruházás folyik. 

A legtöbb fejlesztés már elkészült, most főként belső munkálatokat végeznek a szakemberek. 

A projekt új fejezetet nyit a kikapcsolódásra. Az aktív turizmushoz kapcsolódva nyolc­állomásos tanösvényt alakítanak ki, valamint sütő-főző helyet is létrehoznak. Sőrés István elmondta, hogy a játszóteret már 2016 óta folyamatosan bővítik a területen. – Tematikus játszóteret alakítunk ki, amivel egy helyi legendát elevenítünk meg. Ennek eleme a zeleméri csonkatorony és az alagútrendszer, mely Boda Katalin nevéhez fűződik a monda szerint. Ezenkívül pedig sporteszközöket helyeztünk el a téren – osztotta meg. 

Kifejtette, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzattal közösen egy úgynevezett Magyar szürkék útja projekt is helyet kap a látogatóközpontban. 

Itt emlékház, kézművesműhelyek és kocsiszín bemutatótér segíti majd a hajdúság jegyeinek prezentálását. 

 

A projektben egy 760 négyzetméteres Ökoturisztikai Látogatóközpontot is létrehoznak, melyben egyebek mellett kiállítótér, játszóház, vendéglátóegység, multifunkciós terem, valamint ajándékbolt is lesz. – Hajdúböszörményben nagyon sok természeti és helyi érték van, ezeket mutatjuk be. Ugyan nem a Fürdőkertben, de projekthez kapcsolódva hoztuk létre a várostól mintegy négy kilométerre található Messzelátó dombon az Ősök park turisztikai pihenőhelyet is. A Fürdőkertből kölcsönözhető kerékpár, azzal megközelíthető a pihenőhely, ott pedig egyebek mellett műanyag állatokra nyíllal is lőhetnek a látogatók – részletezte. 

 

A sport is a fókuszban 

 

A beruházással a profi és az amatőr sportolóknak is örömet szereznek. Már 2016-ban átadtak egy műfüves pályát, idén pedig egy másfél méter széles, ezer méter hosszúságú futópályát készítettek el. Utóbbira – az alpolgármester elmondása szerint – nagy igény mutatkozott a településen. 

 

A kerékpárosoknak is kedveztek, hiszen útszakasz épült a Fürdőkertben biciklizéshez is, melyet összekötnek a város más kerékpárútjaival. 

A területen az extrém sportok szerelmesei ugyancsak lehetőségekhez jutnak, hiszen Magyarországon egyedülálló BMX-, valamint gördeszkapálya is van a Fürdőkertben. 

A tervek szerint 2022 első negyedévében befejezik a turisztikai látogatóközpont fejlesztéseit, később pedig még szabadtéri színpadot is állítanának a helyszínre. 

 

BBI 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában