Fotókon a csütörtöki gála

2021.12.16. 19:10

Sikeres volt az idei csokigyűjtő akció, három és fél ezer csomagot oszthat szét a BAGE

Minden eddiginél több felajánlást kapott az egyesület.

Forrás: Czinege Melinda

Jubileumi, tizedik gálaműsorát rendezte meg a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete csütörtökön a Meteor Keresztény Központban. Nevelőszülőkkel és a velük, valamint  lakásotthonokban élő gyerekekkel telt meg az intézmény nagyterme, hogy együtt ünnepeljenek a szervezet idei csokigyűjtő akciójának zárónapján. A programhoz ebben az évben több mint  százötven iskola, huszonnégy bölcsőde és óvoda, hatvan helyi vállalkozás, tizenegy önkormányzat és többek között a Napló szerkesztősége is csatlakozott. Az akciót a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal már a kezdetektől, 

így ebben az esztendőben is támogatta, az országossá szélesedett összefogással így háromezer-ötszáz csomagot tud szétosztani a BAGE.

 A jótékonysági kezdeményezés célja az utóbbi években, hogy már nemcsak a hazai, hanem a partiumi állami gondozásban élő gyermekek karácsonyát is megédesítse csaknem ezer édességcsomaggal.

A közös ünneplés előtt az összefogás legfontosabb szereplői mondtak köszöntőbeszédet. Papp Viktor, a Fidesz-KDNP debreceni frakcióvezetője példaértékűnek nevezte a az egyesület immár tízéves csokigyűjtő akcióját. – Ahogy közeledünk a karácsonyhoz, egyre fontosabb, hogy figyeljünk egymásra, segítsük és támogassuk egymást – fogalmazott. A fiatalokat megszólítva kiemelte a tanulás és a megélhetés jelentőségét, majd úgy fogalmazott: Debrecen városvezetése arra törekszik, hogy minél több munkahelyet és ezzel biztos megélhetést teremtsen.



Nagy Zsolt, a Cívis Étkezési Szociális Központ vezetője először arra emlékeztetett, hogy három évvel ezelőtt összesen ezerötszáz csomagot tudtak összeállítani az állami gondozásban élő gyerekeknek. Elmondta, hogy a BAGE életének tíz éve lezárult, de a következő évtized most kezdődik, mivel a vállalat és az egyesület összefogásával jövőre már a hazai állami gondozásban élő, csaknem 23 ezer gyermek kap majd karácsonyi édességcsomagot. Buzás Lajos, a BAGE elnöke és a csokigyűjtő akció főszervezője megköszönte a felajánlásokat, melyekből a pandémia ellenére is jóval több volt, mint az előző évben.

 

Az ünnepi beszédeket az állami gondozásban élő gyerekek és fiatalok szórakoztatására táncos-zenés produkciók követték.

 

SZD

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában