Erről is volt szó csütörtökön

2021.12.17. 15:59

Óvodák, óvónők ügye a debreceni közgyűlés előtt

Forrás: Kiss Annamarie

– Óvodai dolgozók kerestek meg azzal, hogy nem igazán érzik a város megbecsülését. Ők a járvány első hullámában végig dolgoztak, a város működőképességének megőrzése ez idő alatt nagyban múlt rajtuk is. Szóban mindig meg vannak dicsérve, de évek óta nem kaptak jutalmat, szeretnének egy kis anyagi elismerést is – mondta el a csütörtöki közgyűlésen Jánki József DK-s képviselő. – Az intézmények magas szintű fertőtlenítése ellenére sokan megbetegedtek Coviddal, táppénzre kerültek, és a fizetésük különbözetére nem kaptak kompenzációt. A 2022-es költségvetésben tervezünk-e valamilyen összeget az ő elismerésükre? – kérdezte.

Papp László polgármester emlékeztetett, hogy a 2022-es költségvetés összeállítása majd csak az idei év zárása után kezdődhet, tehát egyelőre nincs válasz a kérdésre.


– Ha egy ágazat számára biztosítunk valamilyen preferenciát, a többinek meg nem, az nem feltétlenül sportszerű. Nagyon sokan helytállnak a pandémia alatt, mindenki végzi a munkáját. 

Azt fogjuk tudni megtenni, hogy ha a költségvetés lehetőséget ad rá, akkor városi szinten vizsgáljuk meg ezt a kérdést. 

Ezt tesszük annak tükrében, hogy a bérnövekedés a különböző ágazatokban jelentős terhet ró az önkormányzatra, és itt nem egy ágazatról beszélünk, hanem a teljes önkormányzati rendszerről. Egyébként hozzánk ilyen kérés nem érkezett az óvodai dolgozók részéről. De térjünk majd vissza rá a 2022-es költségvetés készítésénél, ahol nyilván lehetőség lesz előzetes konzultációra – mondta a polgármester.

Barcsa Lajos alpolgármester ezt azzal egészítette ki, hogy az óvodai alkalmazottak kapcsán két dologban sikerült az elmúlt időszakban előrelépni. – Sokszor gond volt a vezetői utánpótlással, itt sikerült béremelést végrehajtanunk, és ezáltal mostanában már az óvodai vezetői pályázatok általában eredményesen tudnak zárulni. 

Továbbá, éppen az óvodavezetők javaslatára, az utánpótlás biztosítása érdekében elindítottunk egy olyan folyamatot, hogy a Debrecenbe költöző vagy friss diplomás óvodapedagógusoknak szeretnénk majd lakást biztosítani 

– tudatta az alpolgármester.

Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (DAEFI) vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Covid-fertőzött óvónők számára a 100 százalékos táppénz elérhető. Számtalan esetben ítélték már meg olyanoknak (nem csak óvodapedagógusoknak), akik bizonyíthatóan a munkahelyükön, önnön hibájukon kívül fertőződtek meg, és jelenleg is zajlik számos eljárás. A debreceni önkormányzat minden alkalmazottjának ilyen kérésével a DAEFI-hez kell fordulnia.

Madarasi István (MSZP) arra kérte a polgármestert, hogy oszlasson el egy „pletykát”, amit ő már többektől hallott, s ami szerint az óvodák fenntartását, üzemeltetését is átvenné az állam.


– Semmilyen ilyen kormányzati szándékról nincs információm. Nemrég volt a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlése, ahol a kormány ilyen üzenetet, szándékot egyáltalán nem közölt – hangsúlyozta Papp László. – Az elmúlt időszakban a debreceni óvodai hálózatnak több mint a felét felújítottuk, újat is építünk, illetve bölcsődéket tervezünk építeni; nem kívánunk lemondani erről az ellátási formáról, ez jó kezekben van Debrecenben. A rendszert érintően egy területen van gondolkodás, mégpedig a közétkeztetést illetően. Itt ugyanis osztott teherviselés van, egy jelentős részét az önkormányzat finanszírozza, és most már második éve nem fogunk tudni díjat emelni. A befagyasztott díjak mellett a költségek nőnek, és az önkormányzatnak kell majd ebben terhet vállalnia. Ezért azt el tudom képzelni, hogy a jövőben a közétkeztetésben egy egységes állami ellátási forma valósulhat meg, de egyelőre ebben sincs semmilyen előrelépés, 2022-ben is osztott teherviselés lesz a közétkeztetésben. A intézményrendszert illetően semmilyen olyan információ nincs, amely változást jelentene az óvodai ellátásban – hangsúlyozta még egyszer a polgármester. 

 

SzT

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában