mű vagy élő?

2021.12.05. 11:29

Jól látszik, melyik fenyő lesz a sláger

Jelentős az átrendeződés a keresett örökzöldek piacán.

20211117 Berzence Fenyőfa kitermelés név nélkül vállalták Fotó: Nagy Gábor NG Somogyi hírlap

Fotó: MW-archív

Az ünnepek közeledtével egyre többeket foglalkoztat a kérdés: vajon milyen fajta fenyőfát vegyenek karácsonyra, ami a leginkább megéri? A bevásárlóközpontok parkolóiban, a kertészetekben napokon belül fenyőfák tömkelegével találkozhatunk. A kérdés már csak az, milyen árakra kell számítanunk, illetve mikor keressük fel az árusokat, ha szeretnénk elkerülni a csúcsforgalmat. Mindemellett arra is választ kaptunk, melyik a magyarok kedvenc fenyőféléje.

Boross Dávid, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének elnöke érdeklődésünkre elmondta:

Magyarországon évente 2,5-3 millió darab karácsonyfa szokott elfogyni, és úgy véli, ez várhatóan idén sem lesz másképp.

– Sokáig a lucfenyőt vitték a legtöbben, aztán az ezüstfenyő volt a legkelendőbb, ám ez mostanra megváltozott.

Nincs nagy különbség

Évről évre megfigyelhető, hogy a Nordmann-fenyő iránt nő a leginkább a kereslet, ami azzal magyarázható, hogy nem sokkal kerül többe, mint az éveken át a dobogó legfelső fokát birtokló lucfenyő. Az utóbb említett fa az ára miatt volt népszerű, az eladások 70-80 százalékát ez tette ki. Ma már nemcsak azért esik a választás inkább a Nordmann-fenyőre, mert szebbek, puhák a levelei, és sokáig megmaradnak, de jelentősen csökkent az ára. Öt évvel ezelőtt kétszer annyiba került, mint a luc, azonban napjainkra ez az óriásinak mondható különbség eltűnt.

Idén a luc méterenkénti átlag­ára 4-5 ezer forint körül mozoghat, a Nordmanné 6-7 ezer, míg az ezüstfenyőé 6 ezer forint

– fogalmazott. Hozzátette, az ezüstfenyő a hazánkban értékesített fenyők mindössze 5 százalékát teszi már csak ki.

Miért kerül többe?

A termelési költség az évek folyamán, mondhatni, nem változott, a járulékos költségek azonban igen. A fenyő árát több tényező is befolyásolja.

Idén a magas infláció, a szállítási díjak növekedése és a munkabérek emelkedése hatott rá leginkább

– jegyezte meg Boross Dávid. – A Magyarországon értékesített fák nagyobb része itthon termelődik, de van egy külön kategóriájú, magasabb osztályú Nordmann-fenyő, amelyet Dániából szerzünk be. Ennek a méterenkénti ára akár 8-10 ezer forint is lehet – mondta. Említette azt is: egyre nagyobb a kereslet a cserepes fenyők iránt.

Ezt az állítást Antal Erika, egy debreceni kertészet munkatársa is megerősítette lapunknak. Mint megtudtuk, megyénkben az elmúlt esztendőkben ugyanannyian keresték a lucot, mint a Nord­mann-fenyőt, s az eladott örökzöldek mindössze 15 százaléka volt ezüstfenyő.

A vásárlók egyre inkább a cserepes fákat választják, de akadnak olyanok, akik kölcsönzik a karácsonyfát. Minimális, körülbelül 10-20 százalékos áremelkedésre megyénkben is lehet számítani

– fogalmazott. Majd felhívta a figyelmet arra: akik szeretnék elkerülni a tömeget, azok ne december második hetében keressék fel az üzleteket, a fenyőfaárusokat – az említett időszakban vásárolnak ugyanis a legtöbben. Inkább december elején vagy közvetlenül az ünnep előtt válasszunk örökzöldet – hangsúlyozta.

A megkérdezettek egybehangzóan állítják: általánosan elfogadott tévhit, hogy a műfenyőt választva óvjuk a természetet. Sokan azért vesznek inkább műanyag fát, mert úgy gondolják, azt majd 5-10 éven keresztül használni, díszíteni tudják. A szakemberek tapasztalata azonban az, hogy az emberek 2-3 év után megszabadulnak a műfenyőtől. Többek között azért, mert megunják, megrongálódik, vagy egyszerűen elkallódnak egyes részei.

Jó tanácsként elmondható, ha például az allergiánk miatt nem állítunk igazi fát, akkor a magasabb kategóriájú műfenyők közül válasszunk.

Ezek jellemzően drágábbak is, viszont ha egyszer beruházunk rá, akkor hosszú évekig nem lesz rá gondunk.

Nagy Emese

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában