figyelnek az igényekre

2021.12.02. 07:00

Hajdúnánás sokat tesz azért, hogy a fiatalok helyben is megtalálják a számításukat

Hajdúnánáson kedvezőek a feltételek a gyerekvállaláshoz – így nyilatkozott Szólláth Tibor polgármester | Fotó: Önkormányzat-archív

A fecskelakások, a Csohány Jenő Gyermek Egészségház létrehozása, a 30 ezer Bocskai-korona gyermekszületési támogatás, a babacsomag, a bölcsődei férőhelyek növelése, az ösztöndíjprogramok, a félmillió forintos lakásvásárlási támogatás, valamint a kedvezményes telekvásárlás – ezek mind a helyi fiatalokat szolgálják a településen.

Míg 2009–2010 között alig 130 gyerek született, addig mára nem ritkák azok az évek sem, amikor közel 180 gyerek is születik a városban.

Szólláth Tibor polgármester azt mondta, hogy a településen kedvezőek a feltételek a gyerekvállaláshoz. – Nálunk sincs kolbászból a kerítés, csak szisztematikusan összerakjuk a családalapítás fogaskerekeit, hogy gördülékenyen tudjanak forogni. Ezek a kis kerekek többségében minden település asztalán ott hevernek: korszerű bölcsődék, óvodák, kiváló iskolák, gimnázium, szakközépiskola, megfelelő orvosi és védőnői ellátórendszer, folyamatos egészségügyi szűrőprogramok, a kor követelményeinek megfelelő gyermekegészségház – mondta a városvezető. Szavai szerint minden fiatalokat érintő támogatás a város jövőjét szolgálja.

Részesei a város életének

Fotó: Napló-archív

– A babacsomag bevezetésével is a szülőket, a gyermekeket támogatjuk. A babacsomagprogram alanyi jogon jár minden hajdúnánási kisgyermeknek. Nem mi szeretnénk eldönteni, hogy mire van szüksége a gyermeknek. Mi segíteni, támogatni akarjuk a szülőket. Éppen ezért azzal, hogy 30 ezer Bocskai-koronával segítjük a fiatalokat, ők dönthetik el, hogy babakrémet, törlőkendőt, pelenkát vagy épp különféle eszközöket vásárolnak belőle – emelte ki Szólláth Tibor.

2016-ban alkotta meg a város az „Ifjúsági Stratégia 2016–2026” koncepcióját. A globális kihívásokat is figyelembe véve, de elsősorban a helyi szükségletekre fókuszálva kezdték meg 2015 novemberében a helyi fiatalokkal közösen az ifjúsági stratégia megalkotását. Ebben egyebek mellett kiemelt szerepet kapott az is, hogy a fiatalok az igényeiket, a fejlesztési javaslataikat a település vezetőihez eljuttathassák.

Hajdúnánás vezetésének kiemelt szándéka, hogy a gyermekek, a fiatalok és közösségeik tevékeny részesei legyenek a település életének, hiszen néhány év múlva ők fogják alkotni a város gerincét. Éppen ezért a gyermekek jólétének javítása céljából olyan költségvetést valósít meg az önkormányzat, amely magába foglalja a kötelező feladatok ellátásán túl a családok élethelyzetének javítását, a gyermekekkel foglalkozó intézmények kiegészítő szolgáltatásait, közétkeztetés szélesítését, gyermekek jutalmazását, ösztöndíjprogramok megvalósítását, egészségmegőrzést és egészségfejlesztést, prevenciós és szabadidős programokat. Többek között ezeknek a kiegészítő elemeknek köszönhetően kaphatta meg Hajdúnánás 2016-ban az „UNICEF Gyerekbarát Település díjat”.

2017 júniusában alakult meg a Települési Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat a Református Hitélet Alapítvány és az Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület közreműködésével. Itt kiemelt szerepet kap az is, hogy párbeszéd és közös munka induljon el azokkal a fiatalokkal, akik Hajdúnánáson képzelik a jövőjüket.

– Amellett, hogy mára minden oktatási intézményünk megújult, a nánási és a környező településekről érkező diákok szakmai felkészültségét segíti a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium épületében kialakított Öveges Labor, amely lehetővé teszi a természettudományos tantárgyak közötti interakciót – emelte ki a polgármester. A megújult helyszín alkalmas a legmodernebb tanulói kísérletek és mérések elvégzésére biológia, fizika és kémia tantárgyakból. A labor Görbeháza, Hajdúdorog, Hajdúnánás, Polgár, Tiszagyulaháza és Tiszavasvári 11 általános iskolájának tanulóit vonja be az együttműködésbe.

Hajdúnánáson kedvezőek a feltételek a gyerekvállaláshoz – így nyilatkozott Szólláth Tibor polgármester | Fotó: Önkormányzat-archív

Benépesült a fecskeotthon

A városvezetés a diákok mellett a felnőtteket, a fiatal párokat is igyekszik segíteni. Közel 30 önkormányzati tulajdonú telket értékesít a város egységesen egymillió forint+áfa/telek áron, mely tartalmazza a tervdokumentációkat is, hogy a fiatal családok, építkezni vágyók lakáshoz jutását segítsék, illetve támogassák a fiatalság helyben maradását. A nehezebb pénzügyi helyzetben lévőknek használt lakás vásárlására is lehetőségük nyílik.

Hajdúnánás lehetőségeihez mérten igyekszik megtenni mindent annak érdekében, hogy a fiatalokat itthon tartsa, hogy itt találják meg boldogulásukat. A cél elérésének érdekében alakították ki a mára közel 50 lakásból álló fecskeotthont, amely mostanra már teljesen benépesült. A fecskeházprogram kialakításánál az elsődleges cél, hogy az önálló életet most kezdőkön segítsenek.

– Ők ezekben a társasházakban bérelhetnek lakást, majd egy előtakarékossági szerződést vállalva továbbléphetnének egy saját vagy nagyobb otthonba.

„A gondoskodó város része annak a hosszú távú településfejlesztési stratégiának, amelyben egy olyan Hajdúnánás megteremtése a cél, ahol kortól függetlenül bárki szívesen éli az életét, éli a mindennapjait.”

Ahol élni nem hátrány, hanem lehetőség. Ezt a célt szolgálja a fecskeházprogram is, amely folyamatosan biztosítani tudja az első lépéseket az önálló otthon megteremtése felé. És nem utolsósorban a város lélekszámának, népességmegtartó erejének növelését is szolgálja ez a fiatalokat ösztönző támogatás – tette hozzá a polgármester.

Az önkormányzat az elmúlt években mindezen túl több oktatást, kutatást és gazdaságfejlesztést is érintő kezdeményezést is tett, amelyek szintén a fiatalok lehetőségeit bővítették.

BBI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában