Szilveszter

2021.12.30. 11:30

Családi körben ünnepelhetnek a megyei idősotthonok lakói

Programokkal készülnek azok számára, akik mégis az intézményekben köszöntik az új évet.

illusztráció

Forrás: MW-archív

Karácsony után egy héttel következik szilveszter, amely szintén az év egyik legjobban várt eseménye, s ugyanúgy szívesen ünnepeljük szeretteink, barátaink körében. Azonban vannak olyan embertársaink is, akiknek erre nincs lehetőségük, mint például a bentlakásos idősotthonok lakóinak. Ezúttal a megye intézményeit kerestük meg, hogy náluk hogyan telik az év utolsó napja. 

 

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések egyik legnagyobb elszenvedői voltak az idősotthonok lakói és hozzátartozóik, azonban az oltások megjelenésével és az átoltottság egyre magasabb arányával a korlátozások is enyhültek, így sokan látogathatnak haza az ünnepek alatt. 

 

– Szerencsére mind a lakóink, mind az ápolóink rendelkeznek a harmadik oltással is, így nem volt akadálya annak, ha valaki a családja körében szerette volna tölteni az ünnepeket – mondta megkeresésünkre Kungler Sándor, a Monostorpályi Gondozási Központ vezetője. – Az intézmény huszonhárom lakója közül természetesen lesznek, akik maradnak szilveszterre. Az előző években igyekeztünk valamilyen programmal, előadással kedveskedni számukra, azonban a járványhelyzet miatt ez most elmarad. Így idén családias hangulatban közös tévénézés, zenehallgatás lesz, illetve alkoholmentes pezsgővel koccintunk az új évre – tette hozzá a vezető. 

 

A sütögetés hónapja 

 

Hasonlóan közös programmal készülnek az egyeki idősek otthonában is. 

 

– Minden év végén készülünk a szilveszterre, idén rétest készítünk a lakókkal. Egyébként az egész december leginkább a közös sütögetéssel és ünnepi készülődéssel telt. Szerettük volna, hogy az itt élők is ugyanúgy jól érezzék magukat ez idő alatt, mint egy otthoni készülődés alkalmával – emelte ki kérdésünkre Peruska Jánosné intézményvezető. 

 

Mint kifejtette, közös zenehallgatást, nótázást, táncolást terveznek az év utolsó estéjére a társalgójukban, ahol egy okostévé is rendelkezésükre áll ehhez. 

 

– A hozzátartozók nálunk is csak védettségi igazolvánnyal jöhetnek be, de nem járhatnak szobáról szobára, hanem van erre két kijelölt társalgónk. Itt tudnak beszélgetni az ellátottak a családtagjaikkal. A maszkhasználat és kézfertőtlenítés ilyenkor is kötelező. Ezt szerencsére minden hozzátartozó elfogadta – ismertette a látogatás szabályait. Az ünnepek alkalmával csak előzetesen egyeztetett időpontban tudnak érkezni a hozzátartozók, s lehetőség szerint legfeljebb hárman kereshetik fel az intézményt. Mint mondta, ezzel azt kívánják elkerülni, hogy nagyobb csoportosulások alakuljanak ki az otthon bejáratánál. 

 

Az Ebesi Alapszolgáltatási Központ és Idősek Otthonában is rendelkezik mindenki a koronavírus elleni három védőoltással, így az előző évtől eltérően többen ismét szeretteik körében tölthették az ünnepeket. 

 

– Sokak így haza is tudtak menni, de mi is csináltunk karácsonyi ünnepséget. A szilveszterünk viszont csendesebb lesz. Mivel valamennyi lakónk elmúlt már 80 éves, így a délutáni, esti időszak a pihenésről szól. Ezért rendezvényt nem tartunk, délelőtt koccintunk majd az új esztendőre – válaszolta kérdésünkre Erdei Andrásné vezető. 

 

Családias elfoglaltságokkal 

 

Korábban kedveskedtek a lakóknak egy-egy vendég­előadóval december 31. dél­előttjén a nagyrábéi Gyémánt Idősek Otthonában, azonban a járványhelyzet miatt most ez elmarad. Nyergesné Földi Júlia lapunk érdeklődésére arról számolt be: családias körben tartanak szilveszterezést, tehát társasjátékoznak, kártyáznak, zenét hallgatnak, illetve lesz a hagyományoknak megfelelően éjfélkor virs­li és pezsgő is. 

 

Bekecs Sándor 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában