egyház

2021.11.03. 12:04

Százharminc éve várja híveit a szakáli templom

Nevezetes évfordulók ünnepére gyülekeztek református, ortodox és baptista hívek vasárnap.

Répási István tiszteletes az ünnepi istentiszteleten | Fotó: Vmirjáncki József

Évszázadok alatt úgy alakult a falu lakosságának az etnikai összetétele, hogy a magyar anyanyelvű reformátusok és baptisták mellett román anyanyelvű ortodoxok is élnek.

Ünnepélyek otthona is

Az ünnepélyes istentiszteleten megemlékeztek a reformáció évfordulójáról. Az 504 évvel ezelőtti és az azt követő események alaposan befolyásolták az egyház életét. Ezt igazolják azok a történelmi események, melyek a körös­szakáli emberek egyházhoz való hűségét igazolják, mert templomot építettek már az 1700-as évek elején. A sárból és fából épült építményt az idő vasfoga és egy tűzvész elpusztította. Ezután, 1891-ben építettek kőtemplomot a településen. Ez a templom azóta szolgálja a körösszakáli reformátusokat és ad helyet az imádkozó embereknek – ismertette a több mint százéves templom történetét Répási István tiszteletes. A 130 éves templom azóta sok református hívő életének nevezetes eseményeinek színhelye volt, legyen az keresztelő, esküvő és más egyházi ünnep.

Répási István tiszteletes az ünnepi istentiszteleten | Fotó: Vmirjáncki József

Az ünnepélyes istentiszteleten Ionut Teodor Nagrau ortodox tisztelendő is, valamint Turiné Boncza Éva a helyi román kisebbségi önkormányzat elnöke is megjelent.

Sokan összefogtak

Az utóbbi időben nagyon sok munkával és szervezéssel a református templom külsőleg, belsőleg is megújulhatott. Répási István tiszteletes a község vezetésével karöltve a hívek sok munkájával a mai kornak megfelelően felújították. Támogatta a korszerűsítést a helyi községi önkormányzat, a román kisebbségi önkormányzat és az ortodox egyház. Jelentős volt a hívek és a településről elszármazottakkal anyagi támogatása is.

Vmirjáncki József

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában