Merjünk belevágni?

Még hajt a vágy, hogy bejárd hátizsákkal a világot, még nem feltétlenül a vasárnapi meccs a tévé előtt vagy az esti időjárás-jelentés az a program, amelyhez igazítod a hétvégéidet. Bulizol, utazol, sportolsz, és legfőképpen társasági életet élsz, hogy kialakítsd a soha el nem múló baráti, kapcsolati tőkédet. A társadalom azonban – mint messziről figyelő gondos szülő a gyermekét – igyekszik a család­alapítás, a felnőtté válás következő lépéseinek irányába terelgetni. Jó lenne már egy saját kuckó, ahol nyugodtan sörözhetsz a haverokkal, vagy ahova szívesebben viszed fel 30 felé a szíved választottját, nem? Látod a jövődet itthon, esetleg már a munkahelyi vezetőség is jelezte, hogy hosszú távon számolnak veled. Van némi félretett pénzed, szerencsés esetben egy kisebb ingatlanrész, amit az eladás után beforgathatsz egy önálló felnőtt élet első állomáshelyébe. Rátaláltál a megfelelő párra, aki szintén önfenntartó, és biztos anyagi háttérrel képes lenne elindulni veled a közös úton. Esetleg már az esküvő napja is mögöttetek van, és az ifjú trónörökös érkezésére vártok. És mégis felmerül benned a kérdés: merjem, megéri ez nekem? Vegyek fel hitelt, és vásároljam meg első ingatlanomat, hosszú évekre, akár évtizedekre nyúló döntést hozva meg ezzel? Vagy maradjunk még albérletben, hisz ki tudja, merre sodor az élet? A kérdésre hiába keresed a választ, örök érvényű, így én sem tudom megmondani, mi ilyenkor a helyes út. Egy biztos, a jelenlegi, fiatal pályakezdők irányába tett gesztusértékű állami lépések, valamint a kedvező hitelkörülmények most vitathatatlanul a te oldaladon állnak. Az persze rajtad múlik, megéri-e a dédelgetett, talán meg sem valósuló álmok fenntartásáért tovább fizetni azt az albérleti összeget, amely akár a törlesztőd is lehetne egy saját otthonhoz.

Péter Szabolcs