életet mentenek

2021.11.27. 11:10

Fél év alatt közel hetvenezer kilométert tettek meg a debreceni Vérlovagok

Az elmúlt fél évben a keleti régióban több mint 230 riasztása volt a helyi Vérlovagoknak.

Fotó: Gellén József-archív

Pontosan fél éve, hogy elindult a Vérlovagok debreceni különítménye. Májusban még négyfős, viszont ma már hatfős csapat támogatja Debrecenben és vonzáskörzetében a kórházak vérellátást. Gellén József régióvezető a magyar véradók napján kívánja felhívni a figyelmet a véradás fontosságára, ugyanis a motoros önkéntesek azok, akik nap mint nap testközelből érzékelik és tudják, mennyire nélkülözhetetlenek a vérkészítmények.

Fotó: Gellén József-archív

– A mögöttünk álló hat hónapban több mint 230 riasztásunk volt, és közel 70 ezer kilométert tettünk meg. Úgy gondolom, már a számok is önmagukért beszélnek – fogalmazott a Napló érdeklődésére. Megjegyezte, a közlekedőknek a téli időszakban nem a kék villogóval ellátott motorra, hanem a megkülönböztető fény- és hangjelzést együttesen használó gépjárműre kell koncentrálniuk. – Az általunk szállított készítmények közel 90 százalékát életmentő műtétekhez használják fel. Sokszor perceken múlnak a dolgok, mi is megteszünk minden tőlünk telhetőt, de ezt kérjük az embertársainktól is – hangsúlyozta.

Nem akadozik a vérellátás

A régióvezető elmondta, nem érzik, hogy a koronavírus-járvány miatt a vérellátás akadozna, azonban egy biztos: még több véradóra van szükség! – Havonta körülbelül 10-12 ezer kilométert megyünk, ez nem változott. Ezzel szemben a közlekedési morál sokat javult, viszont van még hova fejlődni. Egyre jobban odafigyelnek ránk. Az autók oldalra húzódnak, ám a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak sokkal körültekintőbben kellene áthaladniuk a zebrán. Sok fejfájást tudnak nekünk okozni azok, akik fülhallgatóval a fülükben közlekednek a forgalmas gyalogátkelőhelyeken – jegyezte meg.

NE

Kapcsolódó cikkek:

https://haon.hu/orszag-vilag/szuletesnapot-unnepelnek-a-verlovagok-5581100/

https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/eletmento-mutetekhez-is-sietnek-a-debreceni-verlovagok-5366570/

https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/verlovagok-semmilyen-viszonzast-nem-varnak-a-segitsegukert-cserebe-5253445/

https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/utra-keltek-a-megyenkbeli-verlovagok-5245216/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában