zöldebb környezet

2021.11.19. 19:00

Fák ültetésével növelik a megye települései a zöldterületeket

Az Országfásítási Program lehetőségei mellett, önerőből is zöldítenek.

20201105 Bezi Fotó: Huszár Gábor HG Kisalföld Országfásítás Bezi településén. A település sikeresen pályázott a 2020-as országfásítási programra. képen: Lakatos Veronika képviselő

Fotó: Illusztráció / MW-archív

Idén is több tízezer fa talált gazdára az Agrárminisztérium Településfásítási Programjának köszönhetően, melyekből Hajdú-Bihar megye települései is részesülhettek. A fák elültetését idén őszre és következő év tavaszára ütemezték az önkormányzatok.

A pályázat részeként nyertünk 30 darab platánfát, melyet ingyenesen szállítottak ki nekünk, illetve az ültetéshez kaptunk karókat és több zsák mulcsot is

– mondta megkeresésünkre Dézsi András sárándi polgármester. A településvezető hozzátette, a fákat a közmunkaprogramban dolgozók ültették el, de az egyik helyi lakos is segítségükre volt, aki munkagépével ásta ki azok helyét.

Dézsi András elmondta azt is, hogy a platánfák egy részét az egyik parkjukba, míg a többit a sporttelepükön ültették el, mely utóbbin az elmúlt évek alatt, több forrás felhasználásával, egy közösségi kemencével, filagóriával és egy dézsafürdővel is rendelkező közösségi teret alakítottak ki. A polgármester hozzátette, az elmúlt két évben közel 1500 fát ültettek a településen önerőből.

Az óvoda, a hivatal és a falumúzeum környékére ültettünk el a programban 40 darab juharfát. Ezek a település központi helyei

– mondta megkeresésünkre Filemon Mihály. Nyírmártonfalva polgármestere hozzátette: folyamatosan gondozzák, védik és lehetőség szerint növelik a község zöldfelületeit. Mint fogalmazott: szeretnék, ha a hozzájuk érkezőket egy rendezett, zöld településkép fogadná.

– A benzinkút melletti játszótérre és a falu közepén lévő üres telekre ültettünk el idén 30 darab gömb szivarfát. Utóbbi helyszínt a későbbiekben is szeretnénk fejleszteni, például okospadokat telepíteni oda – tájékoztatta a Naplót Tiszai Károly, Nagyrábé polgármestere. Hozzátette, tavaly az önkormányzat saját forrásából 150 kőrisfát ültettek el.

– Igyekszünk minden lehetőséget megragadni, hogy a település pihenőhelyeit, üres telkeit zöldítsük. Ezzel a településképet is javítjuk, illetve a lakók komfortérzetét is növeljük – tette hozzá a településvezető.

Tavasszal ültetnek el szintén a programban nyert 30 darab, több fajtájú fát Szentpéterszegen. Kiss Gábor Csaba polgármester elmondta: az iskola és a hivatal udvaraira, valamint a régi TSZ-iroda elé helyezik el a növényeket, illetve ezekből pótolják a korábban kivágott, öreg fákat is.

Fotó: Illusztráció / MW-archív

– Még 2019. végén ültettünk el 100 darab facsemetét minden addig megszületett gyermek után. Azt is támogatásból fedeztük, de szeretnénk ezt a hagyományt folytatni és az azóta született gyermekeknek is ültetni jövő év tavaszán. Ez további 30 darab fa lesz – tette hozzá a településvezető.

Szintén a következő év feladata lesz a program fáinak elültetése Magyarhomorogon. – Épül egy új piacterünk és annak a környezetét szépítenénk a most megnyert 30 darab gömbjuharral – tájékoztatta lapunkat Barabás Károlyné polgármester.

Bocskaikerten 30 darab nyírfa díszíti és zöldíti a közterületeket a programnak köszönhetően.

Szőllős Sándor polgármester elmondta még azt is, hogy jótékonysági rendezvényeik, illetve a tombolabevételeket is a zöldterületekre fordítják.

– Önkormányzatunk sikeresen pályázott 30 db pusztaszil telepítésére. Többek között azért választottuk ezt, mert ez a faj a szélsőséges körülményeket is jól viseli – mondta a Naplónak Kovács Kálmán, Zsáka polgármestere, aki hozzátette: az ültetést az önkormányzat munkatársai végezték a Nyírerdő Zrt. erdészének szakmai segítségével.

Bekecs Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában