megemlékezés

2021.11.04. 10:41

A világháborúkban elesettek előtt tisztelegtek Hajdúszoboszlón

A helyi hagyományokhoz híven emlékeztek meg az I. és II. világháború hőseiről és áldozatairól a Hajdúszoboszlói Városszépítő Egyesület szervezésében mindenszentekkor.

Hajtsunk fejet a több tízezer áldozat előtt, akik a mi tágabb családunk, a magyar nemzetközösség tagjai voltak – erre szólított fel emlékbeszédében dr. Fazekas Csaba történész, egyetemi docens. – Amikor emlékezünk, ismerősökkel, rokonokkal, barátokkal összegyűlünk, ne felejtsük el, hogy van nagyobb családunk is a közvetlen vér szerinti rokonaink közül. Úgy hívjuk, magyar nemzet. Ezt a tágabb családi közösséget úgy is tekinthetjük, mint a magyarság egészét. S ha szívünkben ápoljuk azok emlékét, akik a rokonságból eltávoztak közülünk, úgy méltó dolog, hogy azokról is megemlékezzünk, akik a tágabb családunkból – mutatott rá.

Dr. Fazekas Csaba felidézte, „milyen veszteségeket szenvedett el a magyarság a joggal vérzivatarosnak, megpróbáltatásokkal teljesnek mondott XX. században”. Sorjázta, milyen súlyos véráldozatot követelt a „nagy háború” a magyarságtól, majd a II. világháború. A katonai áldozatok, a frontokon, munkaszolgálat poklában, a hadifogságban odaveszettek, a zsidónak minősített, megbélyegzett honfitársak deportálása a haláltáborokba, s a sok civil áldozat, nem utolsósorban a málenkij robotba elhurcoltak számolgatása, mint mondta, nem méltó az áldozatokhoz. Ne csak statisztikai súlyukat tekintsük, hanem azt, hogy e sok tízezer személy egy-egy emberi sors volt.

Dr. Fazekas Csaba történész, egyetemi docens | Fotó: Tibai Irma

A két emlékműnél közreműködtek a történelmi egyházak képviselői: dr. Lipták József római katolikus esperes, Fekete András görögkatolikus parókus és Czető Norbert református lelkész. Az önkormányzat, a szervező egyesület és más civil közösségek, valamint magánszemélyek is elhelyezték mindkét helyen az emlékezés virágait, mécseseit.

Tibai Irma

Borítókép: Kircsiné Császi Margit is mécseseket gyújtott férjével az I. világháborús emlékműnél

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában