Még nem késő szavazni!

2021.10.07. 09:50

Váradi Zoltán: jó érzés, hogy 70 alkotás érkezett a Civaqua-ötletpályázatra

Váradi Zoltán a Természettártár vezetője, a Zöld munkacsoport tagja. A Cívishír megkérdezte, a Civaqua-ötlepályázaton van-e kedvence, mit jelent ma zöldnek lenni, és arról is faggatták, ki is valójában a természetbúvár.

Természetvédelmi mérnökként végzett, így kézenfekvő, hogy a Civaqua-programban is aktív szerepet vállal. A Future of Debrecen nevű zöld mozgalom ötletpályázatot írt ki korábban a nagyberuházással összefüggésben. A 70 pályázat közül a szakmai zsűri kiválasztotta a legjobbnak ítélt tízet. Melyik ötletben látja a legnagyobb fantáziát és megvalósíthatóságot?

Az, hogy 70 pályázat érkezett, már alapból jó érzéssel tölt el. Bizonyítja azt, hogy van 70 olyan csapat városunkban, akiknek van ötletük arra, hogy lehet megmenteni és fejleszteni a már meglévő természeti értékeinket úgy, hogy innovatívan és természetvédő fejjel gondolkodunk, miközben kiszolgáljuk a felmerülő társadalmi igényeket is. A pályázatok tartalmát tekintve hihetetlen széles spektrumon mozogtak a versenyzők. Személyes kedvencem egyelőre nincs. Majd a döntőn, amikor a csapatok bemutatják terveiket. Addig is ajánlom mindenkinek, nézze meg a döntőbe jutott 10 csapat bemutatkozó videóját, melyből mindenki kiválaszthatja a neki leginkább tetszőt. És szavazhat is, hiszen ne feledjük, a dobogó 3 helye mellett egy közönségdíjat is kiosztunk, mely szintén megvalósul a Civaqua-programban.

Hol tudják a debreceniek megtekinteni a 10 döntős ötletet, és hogyan tudnak szavazni?

A Future of Debrecen weboldalán található a szavazófelület. Miután megtaláltuk a hozzánk legközelebb álló ötletet, jelöljük meg, adjuk meg az e-mail címünket, fogadjuk el az adatvédelmi tájékoztatót, és küldjük el a szavazatunkat. Fontos, hogy az e-mail fiókunkba érkezik egy levél, amellyel aktiválnunk kell a leadott szavazatunkat, mert az csak így lesz érvényes. Siessünk vele, hiszen október 7-én délben zárul a közönségszavazás.

A Civaqua-program nagymértékben hozzájárul a zöldebb Debrecen megteremtéséhez, a szemetelés, a nagy járműforgalom, a klímaberendezések egyre gyakoribb használata pedig a környezet károsításához. Mit gondol, hogyan orvosolható ez a probléma a cívisvárosban?

Ezek a problémák nem csak a mi városunkat érintik, hanem globálisan terhelnek mindenkit. A helyes irányt sokan tudják, de a példamutatás, a gyakorlati tapasztalatok átadása sokak számára szükséges, mint követendő, jó példa. Elindult egy olyan egyedülálló környezeti, nevelési, interaktív program városunkban, mely a gyerekeknek szól, kifejezetten az ő nyelvezetükön olyan témákat taglalva, mint a nulla hulladék, az energia, a komposztálás, a biodiverzitás, vagy a szelektív hulladékgyűjtés. Itt a célközönségünk elsősorban az általános iskolás tanulók. Sokak számára lehet meglepő, de közülük sokan már most is nagyon jó szemlélettel rendelkeznek, és pár év múlva tudatosan gondolkodnak majd a környezetvédelmi kérdésekben. Ugyanakkor látjuk azt is, hogy a felnőtt lakosság körében is alakul egy olyan réteg, akik tenni szeretnének ezen ügy érdekében és a Future of Debrecenhez fordulnak.

Mit jelent ma zöldnek lenni az ember saját életében, és városi szinten?

Ha becsukjuk a szemünket, és magunk elé képzeljük a zöldet, mint színt, már az megnyugtató hatással van a szervezetünkre. Sokan járnak hétvégén túrázni a Debrecenhez közeli területekre, kirándulnak az erdőben, mert ez feltölt minket. A természet azonban sebezhető, és védenünk szükséges. Ma már ezt a legtöbben felismerték és tesznek is érte. Városi szinten is elindultak ennek érdekében azok a programok, melyek ezt segítik; a szelektív hulladékgyűjtés, a komposztálás, a kerékpáros közlekedés. Ezekhez egyre többen csatlakoznak. Sokan vannak, sőt egyre többen, akik tudatosan vásárolnak, ezáltal a háztartásban csökkentik a szemét és hulladék mennyiségét. A környezettudatos gondolkodás és a felelős környezetvédő magatartás kialakítása olyan érdek, melyből mindannyian csak profitálhatunk.

2014-ben nyitotta meg kapuit a Természettár; az azóta eltelt idő alatt több ezer gyermek és felnőtt fordult meg ott. Mikor, hogyan született meg az elhatározás, hogy gyűjteményeit a nagyközönségnek is bemutassa?

Az elképzelés már jóval előbb megszületett, hiszen a kiállított anyag több mint 40 év gyűjtőmunkája. 2014-ben adódott egy lehetőség, hogy az addig csak padláson és pincében tárolt gyűjtemény mindenki számára hozzáférhető legyen.

Mottója: természetbúvárnak lenni menő! De ki is valójában a természetbúvár? Aki megcsodál egy szép virágot, lehajol szemrevételezni egy csigát, vagy aki megkülönbözteti a fehér nyárt a rezgő nyártól? Netán ezek összessége?

Nincs olyan ember, aki nem szereti a természetet. Legfeljebb olyan van, akivel még nem szerettették meg. Gyerekkora óta vonzódik mindenki a természet csodavilágához. Van, akit egy színesedő falevél nyűgöz le, másokat az égen repülő madárcsapat. Figyelünk sok mindenre, de mégis van bőven, amit nem veszünk észre. Bárki lehet természetbúvár – kortól függetlenül –, ha észrevesszük, milyen csodaszép a bennünket körbevevő természet. Ami mellett eddig elmentünk, azt most varázslatként éljük meg. Ez az, ami menő!

Fogarasi Renáta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában