Újra meglátni, felfedezni az Úr tetteit – ezt jelenti a reformáció

Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban

– erre emlékeztetett Hadházi Tamás esperes vasárnap, az ünnepi istentiszteleten hirdetett igéjében a 46. zsoltár üzenetét véve.

Mint mondta, a zsoltárban benne van a szomorú realitás, hogy nekünk olyan sokszor van szükségünk oltalomra az életünkben, szükségünk van menedékre, mert félelem és csüggedés vesz erőt rajtunk, és oly sokszor panasz tölti be a gondolatainkat a körülményeink, életünk miatt.

– Van, hol oltalmat keressünk. Ez a zsoltár és a Zsoltárok könyve arról is tanít, hogy szabad panaszkodunk Isten előtt, benne bízhatunk legjobban. Ő az, ki ismeri a titkainkat, számon tartja őket, és minden kérésünk megvan őelőtte. Még a könnyeinket is tömlőjébe gyűjti a mi Istenünk – mondta.

Hozzátette, elgondolkodtat bennünket ugyanakkor arról is, hogy nem teng-e túl a panasz az imádságainkban, és hogy a panaszt megelőzhetné a hitvallás, a dicsőítés.

Biztos vagyok benne, hogy nem lenne olyan nyomasztó súlya mindannak, ami megterhel bennünket, ha tudatosan a hálaadással, a hitvallással, a dicsőítéssel kezdődne a mi imádságunk

– figyelmeztetett.

Szükséges az éltető forrás

– A víz nyomán élet támadt a folyóban, sőt még az élettelen tengerben is, a fákban, aminek a gyümölcse eledel lehetett, és levele pedig orvosság. Ami terület víz nélkül maradt, az posvány volt, élettelen mocsár, kiszáradt vidék lett – hozta a példát Püskiné Szécsi Judit lelkipásztor, rávilágítva ezzel a reformáció embereinek nagy felismerésére. – Kiszáradt a középkor egyházának a vallásgyakorlása, mert nem volt ott az éltető forrás. Pontosabban ott volt, csak nem értette a nép. Ott volt a Szentírás, de a hagyományt többre tartották. Így lett az egyik legfontosabb tétel, hogy vissza a Szentíráshoz, érthetővé és elérhetővé tenni, lefordítani azt – mondta.

– Isten egyházának ma is vannak ellenségei, akik ma is teszik a legrosszabbat, ami tőlük telik. Ebben a nyugtalanító helyzetben mégiscsak megnyugtató tudni azt, hogy a mi hűséges Megváltónk, Jézus Krisztus úgy megőriz, hogy a mi Mennyei Atyánk akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le a fejünkről. Nekünk, keresztyéneknek nem a magunk erejében és tetteitől kell bíznunk, nem is az ellenség fenyegetésétől kell rettegnünk, hanem észre kell vennünk az Út tetteit – szólt a hívekhez Nagy Gábor lelkipásztor, figyelmeztetve,

a reformáció tehát ezt jelenti: újra meglátni, felfedezni az Úr tetteit.

Kitért arra, hogy amikor a reformációról gondolkodunk, akkor többé-kevésbé a szenvedés és a meghurcolás, a gályarabságok és a máglyák hátborzongató képét látjuk magunk előtt. Szavai szerint sokan ma is úgy vélik, hogy a reformáció a maga teljességében mindössze néhány ember nagy forradalmi tette volt, akik hősiesen erre tették fel az életüket. Emlékeztetett, hogy a reformáció mindig ott kezdődik, hogy az ember megáll, és bátran kimondja, hogy nem jó irányba haladunk. – Találjunk vissza az Úrhoz, és nézzük meg, milyen bámulatos dolgokat művel – mondta, hozzátéve,

a hit, a hitelt érdemlőség és a hitelesség hármas egysége kell, hogy új reformáció következzen be Isten ma élő egyházában.

– A reformációval nem lehet tréfálni. Azt csakis halálosan komolyan lehet kezelni – erről pedig Lovász Krisztián lelkipásztor szólt. – Isten nem kér tőlünk mást, csak azt, hogy vegyük komolyan őt. Istennel nem lehet tréfálni, halálos ereje van. Ha az ember megérti, hogy Istennek ilyen ereje van, az fegyelmezi – mondta.

Az istentiszteletet követően megkoszorúzták a templom mögötti emlékkertben a Gályarabok emlékoszlopát, valamint a reformáció emlékművét.

BBI