fejlesztésre várva

2021.10.01. 07:00

Új aszfaltot áhítanak a megye útjai

Azt maga Bodó Sándor országgyűlési képviselő is naponta tapasztalja, hogy lenne mit javítani választókörzete (Sárrét, Hortobágy déli része és a Tisza mente) közútjain.

Utca és forgalomképek Mezőpeterdről

Fotó: Napló-archív

Ugyanakkor hangsúlyozza azt is, hogy az elmúlt években elindult egy korábbinál gyorsabb ütemű közúthálózat-fejlesztés. Ennek csúcspontján az M4 gyorsforgalmi út áll. Mint mondta, az már tisztán látható, hogy az M4 Jász-Nagykun-Szolnok megye felől miképpen éri el Hajdú-Bihart. A gyorsforgalmi út Karcag melletti szakaszát jelenleg újratervezik, ez azonban nem befolyásolja a hajdú-bihari részt.

Az M4 első csomópontja Püspökladány határának keleti részén, a 42-es főút várostól mintegy egy kilométerre lévő pontján lesz.

Innen közelíthető majd meg Báránd és Sárrétudvari is. Ugyancsak fejlesztendő a 4-es számú főút, mégpedig Debrecen irányába. Kaba mellett a korszerű, biztonságos, felüljáróval ellátott csomópont megépítésével megszűnt a szintbeli vasúti és közúti csomópont. A főút Hajdúszoboszló és Debrecen közötti szakaszának négysávosítására pedig már a kivitelezőt keresik. Ha ez elkészül, folytatni kell Kaba irányába a főút kétszer két forgalmi sávossá alakítását, mégpedig az M4 kabai csomópontjáig. Ez ugyan még szakmailag is vitatott fejlesztés, de mint azt a politikus hangsúlyozta, el kell kezdeni foglalkozni vele.

A térség két számjegyű útjai között a legfontosabb a 42-es nemzetközi főút. A Bárándon átvezető szakasza nemrégiben megújult. Ugyanakkor az út számtalan helyén kellene útfelújításokat végezni.

– Két kézzel nyomjuk az ajtót az M4-ért, ami nagyjából a 42-es alternatívája lenne a Püspökladány–Nagykereki-szakaszon, éppen ezért egyfajta kényes egyensúlyt kell kialakítani abban a tekintetben, hogy mennyit tudunk most költeni a 42-esre, illetve mikor tudjuk az M4-nek az anyagi fedezetét biztosítani – válaszolta Bodó Sándor országgyűlési képviselő kérdésünkre, miszerint miért nem fektetnek nagyobb hangsúlyt a 42-es főút Báránd és Berettyóújfalu közötti, igen rossz állapotban lévő szakaszának a felújítására. A nemzetközi főút kapcsán az országgyűlési képviselő elmondta azt is, hogy a főút korábban már felújított részein is vannak hibák. Ezek között a legszembetűnőbb a püspökladányi átkelési szakaszon a csatornafedlapok állapota, azok az utóbbi tíz évben sosem voltak jó helyen, mindig javítják, vagy éppen az állapota miatt ki kell kerülni azokat.

„A fedlapokon döccenő járművek, valamint a városon áthaladó hatalmas forgalom és az ezzel együtt járó környezetterhelés problémáját a Püspökladányt elkerülő út oldaná meg.”

– Ez a helyiek teljesen jogos igénye már régóta, és az M4 Püspökladánytól keletre történő csomópontjának megépítése oldja majd meg – tette hozzá Bodó Sándor.

Sok jut a mellékutakra is

Főleg Kabáról, Nádudvarról a fővárosba való eljutás céljából sokan választják a 33-as főutat, majd az M3-as autópályát. A 33-as főút előtt azonban ott van a Püspökladányt a főúttal összekötő alsóbbrendű út, amely nagyon ­rossz állapotban van. Kétszer néhány kilométeres szakaszát már megjavították két évvel ezelőtt, a hiányzó részek jövőre kaphatnak új aszfaltborítást, mégpedig Püspökladány felől indulva. Az út Nádudvar és a 33-as főút közötti részén több szakasz is megújult az idén.

Folytatódik a körzet alsóbbrendű útjainak megújítása is. A Balmazújváros és Tiszacsege, valamint a 33-as főút és Polgár közötti út jelentős része kapott új aszfaltborítást.

Ez utóbbinál az Egyek és a megyehatár közötti, körülbelül 300 méteres rész felújítása igencsak időszerű lenne. – Nekem ez képviselői feladat, ősszel igyekszem megoldani – fogalmazott Bodó Sándor.

„Van azonban egy ettől sokkal jobb hírünk, mégpedig a Hajdúszoboszló–Nádudvar közötti út felújítása.”

– Ebben az évben újraaszfaltozzák az út mintegy 50 százalékát, a másik felének felújításáról most folynak tárgyalások, illetve a következő évre be van tervezve. Ez nagyon jelentős lakossági kérés és igény volt. Azt is sikernek érzem, hogy a következő évre be van tervezve a Hajdúszovát–Hajdúszoboszló közötti út körforgalomig tartó részének a felújítása. Fejlesztés, felújítás előtt áll a néhány éve már részben megújított Földes–Debrecen-út is. Ezek állami beruházások.

Mindezek mellett a belterületi utak felújítására is nagy az igény. Ebben az ötezer lakosnál nem népesebb településeken a Magyar falu program nyújt támogatási lehetőséget. Ezek általában néhány száz méteres belterületi utak, de nagyon fontosak, mert a többnyire a hetvenes évek elején megépített utak aszfaltrétege még teljes egészében nem újult meg.

Többféle forrásból is építhetnek utat

Bodó Sándor hangsúlyozta, hogy a Belügyminisztérium pályázata is ad lehetőséget az utak felújítására, bár erre a településeknek már egy meghatározott arányú önrésszel kell rendelkezni. A gyakorlat azt mutatja, hogy a pályázati önerőt össze tudták rakni az önkormányzatok. – A Magyar falu programból kimaradó, de alapvetően falusias jellegű, 5-10 ezer lakosú települések közül a választókörzetemben három van, Egyek, Kaba és Nádudvar. Az ő fejlesztési igényeikben is markánsan és egyértelműen a belterületi szilárd burkolatú utak jelennek meg. Érthető, hiszen a nagyobb lélekszámú településeken több út van, vagyis több helyen kell rendbe tenni, több helyen kell felújítani. Ezen a téren a lakosságszámot és az utak hosszát figyelembe véve zajlanak előkészületek egyfajta arányos útfejlesztési szisztéma kidolgozására.

Kovács Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!