A mi Civaquánk!

2021.10.08. 14:27

Színes és hasznos fejlesztésekkel gyarapszik Debrecen: kihirdették az ötletpályázat legjobbjait

SUP, kilátó, szaunaház, vízimalom és és kondipark is lesz a Civaqua részeként.

Fotó: Czinege Melinda

Debrecen zöld munkacsoportja A mi Civaquánk! címmel várta közösségek, családok ötleteit. Olyan innovatív gondolatokkal lehetett jelentkezni, amelyben kiemelt szerepet kapnak a természet- és környezetvédelmi szempontok, ugyanakkor a turisztikai, rekreációs, sporttal, kultúrával kapcsolatos ötleteket is várták. A beérkezett hetven pályaműből a legjobb tízet péntek délelőtt mutatták a a versenyzők a Víztoronyban. Balázs Ákos alpolgármester köszöntőjében kiemelte:

a jövő fenntartható fejlődése kulcskérdés, hiszen a zöld ügyek kiemelt prioritást élveznek.

– Sok a kisgyermekes család, emellett Debrecen iskolaváros is, Debrecent nem lehet elképelni az egyetem nélkül és ez fordítva is igaz, ezért a hangsúly a fiatal generációkon van. Szakemberekkel együtt gondolkodva igyekszünk megadni a teret ahhoz, hogy közösségi összefogás részeként az ötletpályázat legjobb elemei megvalósulhassanak. Ötvenéves, közös álma ez a debrecenieknek – hangsúlyozta.

Papp László polgármester is részt vett az értékelésen, valamint az azt követő díjátadáson. – A célunk az volt, hogy az érdeklődő emberek bevonásának leghatékonyabb formáját kiválasztva hirdessük meg a pályázatot. Nagyon sok érdekes ötlet érkezett be, ezeknek számos elemét a város több pontján beépítjük majd – tudatta. Több díjazott is lett a pénteki döntőn, a zsűri a Fancsika Fans fantázianevű csoport ötleteit találta legjobbnak.

Fancsika Fans | Fotó: Czinege Melinda

Amikor az 50-es években megfogalmazták a Civaquát, műszaki megoldásról volt szó, de emberközelivé és megfoghatóvá az ötletpályázat által válik. A Debrecen 2030 program garancia arra, hogy ezek az ötletek az életünk részeivé válnak majd – emelte ki Papp László. Köszöntőjében arra is emlékeztetett, hogy az első ütem csak a műszaki megoldásokra koncentrál, mely előfeltétele annak, hogy valósággá váljanak a pályamunkákban megjelent ötletek és javaslatok.

Parkerdő és Mesetó

A zsűri egyik különdíját a „Zöldet a Lencz-telepre” címmel pályázó csapat nyerte. A házaspár ötletét gyermekük adta: a Lencz-telepen, a Kondoros mellett található kihasználatlan zöldterületeken sétányokat, játszótereket, sporteszközöket létesítenének, valamint a Kondorossal határos erdőt parkerdővé alakítanának át. A csatorna Kondorosba torkollásánál egy kisebb tavat alakítanának ki.

Fotó: Czinege Melinda

Szintén különdíjat kapott a Family friends névvel pályázó közösség. Tagjai Mesetavat képzeltek el. A Vekeri-tó körül kihelyeznének érdekességeket tartalmazó táblákat, kincsesládákat, melyekben egy élőlénnyel vagy természetvédelemmel kapcsolatos mese lenne megtalálható. Az útvonalat teljesítők az út végeztével apróbb ajándékokat kapnának. A túrát applikációval is kiegészítenék.

SUP, kajak, szaunaház

A debreceniek a Future of Debrecen honlapján adhatták le voksaikat, a legtöbbet A jövő gyermekei kapták. A tizenöt éves fiatalok szeretnének kialakítani egy józsai tavat, a közelében vízimalommal. A tóhoz közel eső legelőn egy őshonos magyar állatokat bemutató farmot és kilátót hoznának létre, továbbá Debrecentől egészen a Zeleméri templomromig kerékpárutat terveztek.

Harmadik helyezést ért el a Vulpes vulpes, a debreceni diákok az Erdőspusztai tavakra, az belül is főképp a Vekeri-tóra tervezték ötleteiket. Szeretnének lehetőséget SUP sportolásra, ezt a tevékenységet összekötnék vízi jógával vagy LED- fénnyel megvilágított aljú SUP deszkákkal esti sportolással. Kajak- és kenupályát, valamint drótköteles wakeboard-pályát is kialakítanának. Terveikben szerepel egy hulladékmentes bár, de hagyományőrző programokra is hangsúlyt fektetnek: szeretnének őrtűzgyújtást a székely autonómia napján, március 15-én pedig fényfestéssel trikolorrá varázsolnák a tópartot és a fakoronákat.

 

Vulpes vulpes | Fotó: Czinege Melinda

Sarazás és csónakázás

A képzeletbeli dobogó második fokára a Játékos vízgazdálkodók kerültek. A két családból összeálló csapat ötlete egy „Vízgazdálkodj Okosan! Civaqua hidraulikai és vízgazdálkodási játéktér” amely során egy olyan játszótérrel egybekötött bemutatóházat hoznának létre, ahol a résztvevők játszva modellezhetnék le a Civaqua-program céljait, kihívásait, infrastruktúráját. Az ötlet tartalmaz a kisebbek részére egy pancsoló-sarazó részt, a nagyobbakat egy mesterséges kis vízfolyásrendszer vetélkedőkkel egybekötve ösztönzi kísérletezésre. Az épületnek egy fedett „okos csűr” része is lenne, amely a terület élővilágát, ökológiáját, valamint a vízgazdálkodást bemutató játékos foglalkozások, tudományos előadások helyszínéül szolgálna. A terület körül öt érzékre ható ösvényt alakítanának ki.

Játékos vízgazdálkodók | Fotó: Czinege Melinda

A zsűri a pályázatok közül a Fancsika Fans ötleteit találta legjobbnak. A természetjáró barátokból álló, felnőtt csapat tagjai a Fancsika I. és II. tó összekötésével hajókázási lehetőséget biztosítanának, a Fancsika I. tó partján egy magas kilátót hoznának létre, amin kávézót és információs pontot alakítanának ki. A kilátó lenne a kezdőpontja kincskereső túrakörnek, hiszen az elrejtett kincseket csak onnan lehet majd lokalizálni. A Fancsika III.-hoz állatsimogatót, játszóteret, kondiparkot és futókört hoznának létre.

Az elismert ötletelők munkája itt mér nem ért véget. A Civaqua második ütemének tervezésekor újabb találkozókon egyeztetnek majd a szakemberekkel.

SZD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában