A méltóság megőrzése mindenkinek jár

Október második szombatján a figyelem a hospice ellátásra irányul, ez alkalomból Porkoláb Gyöngyivel, a Debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriumi elnökével, társadalmi-kulturális mediátorral beszélgettünk. A Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Campus területén működő Hospice-Palliatív és Terápiás Osztályon tavaly csaknem 300 végső stádiumú, daganatos beteg embert kísértek el a végsőkig az ott dolgozók. Porkoláb Gyöngyi úgy véli, világnézeti felelősségünk, hogy életük végén, emberi méltóságában megőrizve tudják a betegeket elkísérni.

Debrecenben hogyan alakult az elmúlt években az ellátás és az alapítvány munkája?

Kéz a kézben, egymást segítve, méltóságban, együtt – ezt nem is tudnánk másként elképzelni. A Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Campus területén működő Hospice-Palliatív és Terápiás Osztály munkája immár négy éve szolgálja a gyógyíthatatlan, daganatos megbetegedésben szenvedő betegeket és segíti a családokat lelki támogatással. Világnézeti felelősségünk – és ebben hiszem, hogy egy a vállalásunk –, hogy életük végén, emberi méltóságában megőrizve tudjuk a betegeket elkísérni. A Debreceni Hospice Ház Alapítvány jelentős eszközfejlesztésekkel, új ágyakkal, kórtermi felszereléssel, képzésekkel segítette az osztályt már induláskor is, azóta pedig az igényeknek megfelelően igyekszünk az osztályon fekvők minőségi ellátását szolgálni. Itt a betegek irányítanak; az osztályon dolgozó szakemberek, nővérek, főorvos, pszichológus ennek tükrében igyekeznek a fájdalmak enyhítésében, a betegek mindennapjainak kényelméért mindent megtenni, jelen lenni.

„A haldoklók nagy tanítók, ha engedjük, hogy hassanak ránk.”

Évente körülbelül hány családnak tudnak segíteni ebben a nehéz élethelyzetben?

Körülbelül 300 az osztályon elkísért betegek száma évente, és ehhez jön még számos olyan beteg, akik ápolásában a családnak, saját otthonukban tudunk segítséget nyújtani. Célunk, hogy bővíteni tudjuk az otthonápolás kapacitását és még többeknek tudjunk otthonukban segíteni. Sajnos ez most mutat hiányosságokat kapacitásban és finanszírozásban egyaránt. Helyi és országos szakemberekkel, kollégákkal azon dolgozunk, hogy arányaiban több beteget lehessen az otthonában ápolni, enyhítve ezzel azt a folyamatot, amely a haldoklást a medikalizálódás irányába tolta el. A Hospice-Palliatív Terápiás Osztály jelenleg húsz ággyal működik, az osztály főnővére, Pogácsás Ildikó és kollégái látják el az otthonápolási teendőket is. Jó döntésnek tűnik, hogy az osztály főnővére az otthonápolás koordinátora is egyben. Az alapítvány igyekszik segíteni az ő munkájukat is, bár olykor a jogszabályi környezet nehezíti ennek mikéntjét.

Mit tapasztal, hogyan alakult a társadalom szintjén a halálhoz és a haldokláshoz való viszony?

Csaknem húsz éve foglalkozom azzal a témával, hogy a társadalom és a szakma milyen módon viszonyul a haldokláshoz, hogyan tud a haldokló emberek és családtagjaik szükségletéhez igazodva egyfajta elégedettséget elérni.

„Nem egyszerű téma ez, hiszen az élet, az élni akarás Istentől kapott kegyelem, mégis el kell fogadnunk, hogy az elmúlás, a veszteségek, családtagjaink, szeretteink elvesztése része az életünknek.”

A halál, haldoklás témája tabutéma, hamarabb tudnak az emberek a vallási, politikai, szexuális hovatartozásról nyíltan megnyilvánulni. Hosszan tartó társadalmi párbeszéd, többszintű edukáció szükséges ahhoz, hogy ez megváltozzon, és egy nyitottabb, elfogadóbb társadalomban éljünk, merjünk kisebb közösségek szintjén, már akár a családban a veszteségekről, a halállal való érzéseinkről beszélni.

Mit tud tenni az elfogadás, az edukáció terén az alapítvány?

Az elmúlt 15 évben Debrecenben több száz szakemberrel együttműködve, együtt gondolkodva a Méltóság Mezeje Programban országosan egyedülálló módon tudtunk óvodás kortól felnőttkorig több ezer családhoz eljutni azzal a fontos üzenettel, hogy az emberi méltóság megőrzése mindenkinek alanyi jogon jár, az egymás iránti gondoskodás közös felelősségünk. Fontos eredménynek tartom, hogy a bajban van hová fordulni akár egy jó szóért is, nincsenek egyedül, ha gyógyíthatatlan hozzátartozójukat kell elhelyezni. A közös együttműködés eredménye az, hogy a Debreceni Egyetem fenntartásában elérhető a palliatív szemlélet és a hospice ellátási forma. Bízom benne, hogy tovább építkezhetünk módszertani fejlesztésekkel. A szakmán belül az orvos a végsőkig való gyógyításra esküszik fel. Fontosnak tartom azt a szemléletformálást, amely a gyógyíthatatlan betegek utolsó időszakában az elfogadást, az elkísérést helyezi előtérbe.

Mennyire mernek az emberek segítséget kérni a nehéz élethelyzetben?

Egy bajban lévő ember mindig kiszolgáltatott. A trauma, a veszteségélmény izoláltságot eredményez, éppen ezért fontos, hogy minden eszközzel próbáljunk segíteni, akár több szinten is jelzőrendszerszerűen. Elérhető ma már egy olyan, általunk kidolgozott képzés, amely a veszteségélmény felismerésében, kezelésében nyújt segítséget pedagógusoknak, mentálhigiénikusoknak, akár laikusoknak is. Nagyon pozitív az a folyamat, amit látunk az elmúlt években. A nyitott párbeszéd, a média ilyen témákban való nyitottsága is segített abban, hogy a szakmán belül is egyre ismertebb és elfogadottabb az emberibb egészségügy szemlélete, a palliatív-hospice ellátási forma. A hospice világnap minden évben felhívja a figyelmet arra, hogy az életben minden perc értékes. Ebben van közös világnézeti felelősségünk. Úgy érzem, teendőnk van még bőven…

Kiss Dóra

Borítókép: Porkoláb Gyöngyi szerint pozitív az a folyamat, amit látunk az elmúlt években a nyitott párbeszéd terén

Kapcsolódó cikk:

https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/dr-juhasz-arpad-egy-vegstadiumu-beteg-eletvegi-szenvedese-sokretu-5722304/