Fotókkal

2021.10.09. 16:52

Őszköszöntő családi nap a Tóciban

Hamarosan helyet kap a városrészben egy fedett rendezvényterület – mondta Csaholczki Attila.

Fotó: Kiss Annamarie

Fotó: KISS ANNAMARIE HAON

Őszköszöntő családi délelőttöt tartottak szombaton Debrecenben, a Holló László Emlékmúzeummal szembeni zöld területen. Az idő is kedvezett a kikapcsolódni vágyóknak, ugyanis hét ágra sütött a nap, igaz, nem volt melegük az érdeklődőknek, de legalább az eső sem árnyékolta be a hétvége első napját.

Varga András önkormányzati képviselő (jobbról) | Fotó: Kiss Annamarie

A rendezvényen Varga András önkormányzati képviselő köszöntötte a gyermekeket, szülőket és nagyszülőket. – A Zöld Város Program keretében megújultak a debreceni Tócóvölgy játszóterei és zöldfelületei is. Ezek többségét már birtokba vehették a gyerekek, azonban úgy gondoljuk, hogy a hasonló rendezvényekre – családi- és sportnap – szükség van, ugyanis nemcsak összehozza egy városrész lakóit, hanem egyben közelebb hoz bennünket a természethez. Szeretnénk, ha a Tócóskert a jövőben az ország egyik legzöldebb lakótelepe lenne, ehhez kérnénk mindenkinek a segítségét – fogalmazott.

Közösségteremtő rendezvény

Csaholczki Attila önkormányzati képviselő beszédében megjegyezte: a családosok, kisgyermekesek számára jövő év márciusáig folyamatosan lesznek közösségteremtő rendezvények. – Fontosnak tartom, hogy az itt élők tisztában legyenek azzal, a közeljövőben milyen felújításokra kell számítaniuk. Ezen a területen például egy fedett rendezvényterület lesz, és teljesen fel lesz újítva az egész tér, többek között az itt található sétány is – fogalmazott.

Csaholczki Attila önkormányzati képviselő (balról) | Fotó: Kiss Annamarie

Az eseményen kicsik és nagyok egyaránt jól érezhették magukat: megannyi játék, arcfestés, kézműves foglalkozás és ugrálóvár csalogatta a legkisebbeket. Mint tudjuk, játék közben hamar megéheznek a gyerkőcök, ám a szervezők erre is gondoltak: a hamburger és a hot dog után jöhetett egy kis édesség, a sokak által kedvelt vattacukor.

NE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában