Őszi gondolatok hitről, idősekről természetről

Újra beteljesedett a rég idők költői megfigyelése: őszbe csavarodott a természet feje. A hosszú, forró nyár mögöttünk már, s észrevétlen léptekkel hozzánk is közel jött a zord, szeles ősz.

A gyümölcsökben gazdag október ünnepi események ölelésével is melengeti az emberi szíveket. A hónap első hetében világszerte az öregkorúak kerültek a figyelem középpontjába, majd a fiatal leányok ünnepe hozott vigaszt az szépkorúak szívébe is.

A reformáció hónapjában elsejétől egyre nagyobb hullámveréssel a reformáció jegyében telnek a napok. A Szentírás fénye a való világ elsötétedő területeire ilyen időkben nagyobb fényerővel akar bevilágítani. A természet világában az énekköltő szerint: „Bágyadt, fáradt az őszi napsugár, hervad, sárgul az egykor zöld határ, őszi szellő hidegen lengedez. Ami csak van e világon, minden csak mulandó álom.”

A nyáron még fennen tűző nap, alacsonyabbra ereszkedve szántja végig az ég boltozatát. Ilyenkor egyre nyúlnak az árnyékok, rövidülnek a nappalok, s hosszabbodnak a sötét éjszakák. Bibliai korokból ilyen meglátásra íródott a Zsoltár: napjaim pedig, mint a megnyúlt árnyék. Emberi természetünk hajlamos ilyenkor szomorkás hangulatra homályosodni, mely akár téli depresszióba is fordulhat. Ezzel a természetes deformációval szemben csak a természetfeletti reformáló erők által juthatunk győzelemre.

A mulandósággal való szembesülést az örökké megmaradó, reményteljes jövőkép megpillantása válthatja át magasabb röptű pályára. Ragyogjon hát be a nap még maradék energiája emberi személyiségünk napkollektorába, ami a téli időkre is adhat még energiát.

Szász Ferenc, Bagamér