Kirándulás

2021.10.08. 20:00

Ősszel inkább a városlátogatást választják az utazni vágyók

Továbbra is utazhatunk, viszont legyünk résen: a beutazási szabályok napról napra változhatnak!

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az elmúlt napokban még élvezhettük a tavaszias napsütést, azonban mindannyian tudjuk: az ősz és tél a nyomunkban van. Ennek tudatában kicsit „megnyugszunk”, nem égünk száz fokon, ahogyan a nyári időszakban, amikor mindig úton vagyunk. Kevesebbet jövünk-megyünk belföldön, illetve az országok között, de ez nem azt jelenti, hogy ne jutna eszünkbe: mi lenne, ha még idén egyszer legalább útra kelnénk?

Szántai Judit, egy debreceni utazási iroda vezetője a Napló megkeresésére elmondta, nincs már az a nagy utazási dömping, mint a nyári hónapokban, azonban sokan gondolkodnak városlátogatáson. Európa nagyvárosai az őszi időszakban – kivéve a 2020-as karanténidőszak alatt – voltaképpen megtelnek kíváncsiskodó turistákkal. Ez az idén sem volt másképp, ha a szeptembert vesszük figyelembe – mondta Szántai Judit, hozzátéve, az elkövetkezendő hetekre is bőven vannak foglalások.

– Ha visszatekintünk az elmúlt fél évre, nyugodtan kijelenthetjük: élménydús korszakot tudhatunk magunk mögött. Sokkal bátrabbak voltak idén az utazók, mint tavaly – ami érthető, és egyben örömre is adhat okot, hiszen számtalan helyre eljuthattunk. Aki külföldön akarta kipihenni az év fáradalmait, az megtehette, sőt, még mindig van rá lehetősége – hangsúlyozta.

Népszerű úti célok

Mint megtudtuk, Törökország még mindig közkedvelt úti cél a kirándulni vágyók körében, illetve sokan vágynak Egyiptomba is, ám most már egyre többen inkább városnézéssel, és nem napozással töltenék a szabadidejüket. – Róma, Párizs, Barcelona és Dubaj sorolható most a népszerű úti célok közé. Többnyire párok keresnek meg bennünket, a családosok és az idősebb korosztály tagjai már nem igazán kívánnak repülőre ülni. Természetesen nem azt mondom, hogy egyáltalán nem érdeklődnek például az ötvenesek, mert ez nem lenne igaz, ugyanis ők inkább a 2022-es évre össz­pontosítanak, hiszen elkezdődtek a jövő évi előfoglalások – jegyezte meg.

Nagyon fontos: aki azon gondolkodik, hogy 2021-ben még egyszer legalább átlépné a határt, az a Konzuli Szolgálat oldalon folyamatosan tájékozódjon.

A beutazási szabályok napról napra változhatnak, illetve vannak esetek, amikor azt is figyelembe veszik, hogy mikor, milyen vakcinát vettünk fel. Törökország még mindig közkedvelt térségünkben. Ahogyan azt korábban is megírtuk, Magyarország állampolgárai korlátozás (negatív teszt, kötelező karantén) nélkül léphetnek be az országba a két állam közötti megállapodás értelmében, amennyiben rendelkeznek védettségi igazolvánnyal – ez pedig mindenképpen kecseg­tető az utazni vágyóknak.

De ugyanúgy vonzó Ciprus is, ugyanis az odautazás szempontjából hazánk jelenleg zöld kategóriába tartozik, ezért Magyarország állampolgárai korlátozás (teszt, karantén) nélkül léphetnek be Ciprusra – fűzte hozzá, majd megjegyezte, a csodás sziget minden hazánkban használatos vakcinát elfogad.

Angliába is utazhatunk

A szakember kiemelte, Franciaországba is repülhetünk, ugyanis tőlünk szabadon be lehet utazni Franciaországba – vagyis Magyarországról érkezve nincs szükség a belépéshez rendkívüli indokra, karanténra, ha a következők valamelyikével rendelkezik: megfelelő oltottság, 72 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy antigénteszt felmutatása. Továbbá az is elfogadható, ha a beutazó igazolja, hogy a beutazást vagy az igazolás felhasználását megelőző hat hónapban átesett koronavírus-fertőzésen, vagyis a megfertőződéstől számított 11 nap eltelt, de 6 hónap még nem.

Sokak számára jó hír lehet, hogy hétfőtől nem kell koronavírus-tesztet elvégeztetniük az angliai beutazás előtt azoknak, akik mindkét oltási dózist megkapták, és nem a brit kormány által vörös kategóriába sorolt országokból utaznak Angliába. Fontos azonban tudni, a közelmúltban bejelentett intézkedések azok számára léptek érvénybe, akik az utazás időpontja előtt legalább két héttel az oltás mindkét adagját megkapták. Megszűnt a zöld és a sárga járványkockázati besorolás, így Magyarországról is lehet szabad – a fennálló szabályok betartása mellett – a beutazás.

NE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában