Tanácskozás

2021.10.25. 11:09

Országos konferenciát tartottak a Debreceni Egyetemen

Arra keresték a választ, milyen hatással van az ipar előretörése a hazai nagyvárosok működésére, társadalmi, gazdasági folyamataira.

Forrás: unideb.hu

Az intézmény műszaki kara adott otthont október 22-23-án a Magyar Urbanisztikai Társaság 27. országos konferenciájának. Az „Újraiparosodó városaink” című kétnapos eseményen a résztvevők plenáris, valamint szekció-előadások keretében vizsgálták, milyen szerepet játszanak a hazai és nemzetközi nagyvállalatok a városok fejlődésben, milyen hatást jelentenek a helyi önkormányzatok és intézmények működésére, az oktatásra, valamint az adott településen élők életkörülményeire – olvasható a hirek.unideb.hu-n.

– 2021-ben, a 21. században az ipar városokra gyakorolt hatása már nem ugyanazt jelenti, mint az 50-es években, hiszen ma már elsősorban az ipar 4.0 mint fejlesztési trendnek köszönhetően elsősorban a tudáson alapul – mondta megnyitójában Salamin Géza. A Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke hangsúlyozta:

ahhoz, hogy Magyarországon a városfejlesztés minél sikeresebb legyen, össze kell fogni mindazokat a szakembereket, akik ezen a területen munkálkodnak.

– Nem elég, ha összegyűjtjük az ezen a téren szerzett tapasztalatokat, azokat meg is kell osztanunk, hogy minél szélesebb körben ismertté, felhasználhatóvá váljanak – emelte ki a rendezvény fontosságát az elnök.

– Debrecenben 10 éve vált intenzívvé az iparosítás, ezért fontos, hogy megvizsgáljuk, hogyan befolyásolják az ipari vállalatok az emberek mindennapjait, ezért szükségesek az új városfejlesztési megoldások. A Debreceni Egyetem Műszaki Karának oktatói jól ismerik ezeket a problémákat, éppen ezért dolgoznak azon, hogy megfelelő színvonalon képzett fiatal szakemberek vehessék át diplomájukat, és hasznosítsák majd munkájuk során az itt szerzett tudást mind az ipari befektetők körében, mind pedig a városfejlesztés területén – fogalmazott köszöntőjében Husi Géza, a műszaki kar dékánja, aki előadásában ismertette a kar története mellett annak fejlődését, képzési kínálatát és a paletta folyamatos bővülését.

A rendezvényen szó esett a rendszerváltás ipari válságából levonható tanulságokról, az újfajta technológiák okozta változásokról, valamint többek között arról is, hogy ebből adódóan milyen új kihívásokkal kell szembenézniük a városoknak az „újraiparosodás” során. A városban megjelenő ipari nagyvállalatok befolyása, valamint a város fejlődésének hatásai nem állnak meg annak határain: a Magyar Regionális Tudományi Társaság szekciójában azt vizsgáljuk, hogy az „újraiparosodó” városban kialakuló társadalmi, gazdasági fejlődési folyamatok, konfliktusok, esetleg problémák miként képződnek le a város agglomerációs, tágabb térségében, régiójában.

A konferencián a visegrádi négyek országainak közreműködésével angol nyelvű szekciót is rendeztek, amelyen Lengyelország, Csehország, valamint Szlovákia városfejlesztői-tervezői egyesületeinek képviselői vitatták meg az iparosodás helyzetét nemzetközi kitekintésben.

A 27. Országos Urbanisztikai Konferencia zárásaként adták át a Magyar Urbanisztikai Társaság 2021. évi elismerései, a Köztérmegújítási Nívódíjat, a teleülési, valamint az egyéni Hild János-díjat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában