Lakásépítés

2021.10.24. 11:30

Nagy hatású lehet a Zöld otthon program

A csokhitelesek a lehető legkedvezőbb konstrukcióhoz juthatnak a program által.

20210615 Szatymaz Sokan költöznek Szatymazra. Fotó: Frank Yvette FY Délmagyarország

Forrás: MW-archív

Fotó: Frank Yvette

A 2010-es évek közepére – a válság hatásaként – nagyon kevés lakás épült, a mélypont 2014–15 környékén 7 ezer 600 lakást jelentett, ami messze elmaradt attól a kívánatos szinttől, ami az ingatlanállomány megújulásához, illetve a minőségi szinten tartáshoz feltétlenül szükséges lenne. Mivel csaknem 4 millió ingatlan van az országban, a szakemberek szerint – ha a felújítások hatásait nem vesszük alapul – nagyjából évente 40 ezer lakás építése lenne az optimális.

Ettől meglehetősen messze vagyunk, igaz, tavaly 28 ezer lakás épült már, így az irány abszolút pozitívnak mondható. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az új, Zöld otthon program többek között az építési kedv további növekedéséhez is vezethet. A szakember lapunknak elmondta, 2016 és 2020 között 5 százalékos volt a lakás­építések áfája, az új lakások áfakulcsa, a 2020-as teljes évben azonban ez a szám 27 százalékra emelkedett, a lakásépítési kedv visszaesését okozva, mivel a beruházóknak kevéssé érte meg ilyen magas áfatartalom mellett lakásokat építeni. 2021. január 1-től azonban visszatért az 5 százalék,

ezzel kiugróan növekedett az építési kedv, Európában harmadik helyet értünk el ebben a mutatóban.

Nőhet a kereslet

Balogh László | Napló-archív

Balogh László szerint a Zöld otthon program a keresleti oldalt élénkítheti egy olyan támogatás formájában, ami eltér a korábbi gyakorlattól, hiszen itt nem a gyermekek száma alapján tud valaki része lenni a programnak, élni ezzel a lehetőséggel, hanem csak és kizárólag az ingatlan áll a középpontban. – Új építésű lakás vásárlására vagy lakásépítésre lehet hitelt igényelni nagyon kedvező feltételek mellett a jegybanki program keretében. Ez egy visszatérítendő konstrukció, melynek hitelkerete maximum 70 millió forint. Ha összeadjuk, hogy a hitel felvétele mellé nagyjából 20-30 százalék önerőt várnak el a bankok, akár már 90-100 millió forint értékű ingatlant is lehet belőle finanszírozni – hangsúlyozta, kitérve a legkedvezőbb elemre is.

– Ez egy végig fix, 2,5 százalékos kamatozású lehetőség. A jegybank az infláció leküzdése érdekében nyár közepétől gyakorlatilag egy kamatemelési ciklusba kezdett, nőtt a jegybanki alapkamat, és ennek a növekedése miatt, aki újonnan venne fel hitelt, egyre magasabb kamatlábakkal szembesül a hitelkonstrukciók során. Mára piaci alapon 4-5 százaléknál olcsóbb hitelt nem nagyon találunk, és minél tovább marad változatlan törlesztőrészletű, annál magasabb ez a kamatláb. Ehhez képest a 2,5 százalékos, végig fix hitel nagyon kedvező konstrukció, olyannyira, hogy a már amúgy is kedvező csokhitelnél is kedvezőbb feltételeket jelent.

Fotó: Illusztráció/Shutterstock

Csak új lakás és ház esetén

A jegybank ráadásul – gesztusértékkel felérően – belevette a csok lehetőségét ebbe a programba, így aki csokhitelt is igényelne az ingatlanvásárlásához a Zöld otthon programon belül, az a 3 százalékos hitel helyett 0 százalékos hitelt kap. – Gyermekes családok így még kedvezőbb helyzetből tudnak új építésű ingatlanhoz jutni. Ráadásul, ha ezzel nagyobb lesz a kereslet, a beruházóknak még inkább megéri majd ilyeneket építeni. Ez egy egymást erősítő hatás, felpörgetve a lakásépítéseket és az új építésű ingatlanok utáni keresletet – mondta Balogh László. Elméletileg tehát 20 millió forint hitel esetén egy család 10 milliót a Zöld otthon program okán 2,5 százalék kamattal, 10 milliót a csokhitel miatt 0 százalékkal vehet fel, ami összességében 1,25 százalék kamatot jelent átlagban. Ez rendkívül kedvező.

Azonban fontos kiemelni, a „zöld hitelt” jelenlegi konstrukciójában csak újonnan épült lakás vásárlására és építésére lehet felvenni.

– Debrecenben csaknem 700 ezer forint átlagos négyzetméteráron lehet új építésű ingatlant vásárolni, és nagyjából 500 ezer forintért használtakat. Ez 30 százalékos különbözet, ami egy 50 négyzetméteres ingatlannál már 10 millió forintot jelent. Ha arról beszélünk, hogy a használt piacon milyen állapotú lakások vannak – nem sokkal kevesebb pénzért, mint amit az újakért kérnek –, valamint az új lakás esetében a hitel sokkal kedvezőbb, mint a használtnál, várhatóan sokan az új mellett teszik le majd voksukat – összegezte.

PSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában