Megújul a Szelényi utca

2021.10.22. 14:36

Lakossági kezdeményezésre, saját költségvetésből zajlik a fejlesztés Pallagon

A debreceni városrészen folyó munkálatok október elején kezdődtek.

Megújul a Szelényi utca Pallagon. A beruházás költsége kicsivel több mint 52 millió forint, a munkálatok legkésőbb 2022. tavaszára fejeződnek be. – Pallagnak egy új városrésze körvonalazódik itt. A Barackvirág Lakópark egyik fő útja a Szelényi, ezen a részen közel 100 telek található, amelyeknek csaknem a fele már beépült – mondta a sajtótájékoztatón Kósa Lajos országgyűlési képviselő pénteken. Hozzátette, a város szinte minden része fejlődik, ez alól Pallag sem kivétel. Többek között itt, az egyetemmel közösen, egy kollégium kialakítását is tervezik.

Papp László polgármester elmondta, még 2019 őszén tartottak a városrészben lakossági fórumot. Ekkor a helyiek több más javaslat mellett a Szelényi Ferenc utca felújítását is szorgalmazták – A mostani a közlekedés éve Debrecenben. A város költségvetésében mintegy 1,2 milliárd forintot különítettünk el utak felújítására. A tervezett 24 utcából már 4 elkészült, további 9-ben pedig jelenleg is zajlanak munkálatok – emelte ki a városvezető.

A Szelényi Ferenc utcát 320 méter hosszan újítják fel, melyhez mindkét oldalon másfél méter útpadkát alakítanak ki. A beruházás része a csapadékvíz-elvezetés megoldása is.

BS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában