Fotókkal

2021.10.26. 08:51

Konferencia a zsidóságról

A Debreceni Zsidó Gimnázium százéves évfordulója jegyében gyűltek össze vasárnap.

Fotó: Czinege Melinda

A zsidó oktatás és a zsidó kultúra ismertetése egykor és most, avagy dr. Kardos Alberttől napjainkig címmel tartottak konferenciát vasárnap a hitközség székházában.

A Debreceni Zsidó Tudományos és Kulturális Kutatóintézet és a Debreceni Zsidó Hitközség közös rendezvényén elsőként Kreisler Gábor, a Debreceni Zsidó Szabadegyetem vezetője tartott előadást az egykori gimnázium múltjáról, majd ezt követően egy korábbi tanulóval, Földes Lászlóval folytatott beszélgetéssel elevenedtek meg az intézmény mindennapjai.

A néhai igazgató, dr. Kardos Albert életútját már Heller Zsolt, a kutatóintézet operatív vezetője mutatta be. Dr. Forisek Péter, a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központ főigazgatója a történelmi adatközlés és modernitás témakörét járta körbe. A zsidó oktatás és ismeretterjesztés jövőbeni lehetőségeiről Horovitz Tamás, a hitközség elnöke tartott előadást, hangsúlyt fektetve a Debreceni Zsidónegyedre.

HBN

A borítóképen: Kreisler Gábor, a Debreceni Zsidó Szabadegyetem vezetője

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában