átfogó egyeztetés

2021.10.06. 10:31

Kihelyezett üléseket tart a Debreceni Egyetemet fenntartó alapítvány

Az intézmény valamennyi karára ellátogat az elkövetkezendő hetekben a fenntartó alapítvány kuratóriuma és az egyetem vezetése. Szeptember utolsó hetében a GTK-n, a MÉK-en, a nyíregyházi EK-n és az NK-n tartottak kihelyezett kuratóriumi ülést.

Fotó: unideb.hu

A Debreceni Egyetem fenntartói feladatait augusztus 1-től vette át a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány. Az alapítvány kuratóriumának tagjai első kihelyezett ülésüket szeptember elején a Klinikai Központban tartották, ahol az orvos- és egészségtudományi terület szervezeti egységeinek tevékenységével kapcsolatban tájékozódtak és adtak tájékoztatást az új működési modell és finanszírozás kapcsán. Ezt követően kezdődtek a kihelyezett ülések az egyetem karain – írja az unideb.hu.

Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK)

A MÉK-en 27-én tartott kihelyezett kuratóriumi ülésen a kar és intézeteinek bemutatkozása után Stündl László dékán a kar infrastruktúrális fejlesztési elképzeléseiről beszélt.

- A tervek között szerepel egy veszélyesanyag tároló, új mikrobiológiai labor kialakítása, haszonállat-gyógyászati, kísérleti-műtéttani, reprodukciós és állomány-egészségtani központ létrehozása, a műszaki, precíziós gazdálkodási és robotika központ eszközparkjának fejlesztése, valamint az Agrár Genomikai és Biotechnológiai Kutató Központ infrastruktúra fejlesztése – sorolta a kari vezető. Stündl László kiemelte, hogy a kar képzési rendszere már az agrárium teljes vertikumát lefedi, miközben az oktatási paletta tovább bővül.

Fotó: unideb.hu

Kossa György, a kuratórium elnöke szerint a mezőgazdaság nem maradhat állatorvosok nélkül, ezért a DE állatorvosi képzésének beindítása kiemelten fontos az egyetem fejlődése érdekében. – A kar sikerének záloga lehet a kiválóságok, az utánpótlás felkutatása és kinevelése. Ehhez a kar minden eszközt meg fog kapni – jelentette ki.

Szilvássy Zoltán rektor szerint a spin off startup ökoszisztéma építése az agráriumban az eddigiekhez képest más szemléletet követel meg, a DE agrárkara azonban ebben már jó úton jár.

- Az agrárium a DE stratégiai területe és – a hazai felsőoktatásban egyedülálló módon – törvény szerinti nevesített alapfeladata. Ezt mutatja, hogy a keretmegállapodásban, illetve a felsőoktatási közfeladat-finanszírozási szerződésben több nagy beruházás is érinti a kart. Tiszafüreden egy limnológiai központ, míg Hajdúnánáson egy zárt technológiás agritech kutató, bemutató, és képzőközpont létrehozása szerepel a tervek között – jelentette be Bács Zoltán kancellár.

- Az oktatás fejlesztésének és az utánpótlás kinevelésének az alapja a tudományos és a kutatói munka. Az alapítványi egyetem egyik fő feladata ennek támogatása – jelentette ki Balla György professzor, a kuratórium tagja.

Fotó: unideb.hu

Gazdaságtudományi Kar (GTK)

- Az a célunk, hogy a Debreceni Egyetem Kelet-Közép-Európa egyik legjobb egyetemévé váljon, melyhez igyekszünk minden feltételt biztosítani. Azt szeretnénk, hogy az itt végzett hallgatók a nemzetközi munkaerőpiacon is helyt tudjanak állni – jelentette ki Kossa György kuratóriumi elnök a GTK-n tartott kihelyezett ülésen.

Pető Károly, a GTK dékánja a kart bemutatva elmondta: 2016 óta folyamatosan nő a jelentkezők száma, idén csaknem 2500-an választották a GTK-t, ezért további épület-, és humánerőforrás bővítéseket terveznek. A Covid időszakában sokat foglalkoztak az online oktatás fejlesztésével, 23 tanteremben automata kamerákat szereltek fel, amit a levelezős képzésben résztvevő hallgatók, illetve kisvárdai, szolnoki és nagyváradi képzőhelyeiken nagyon pozitívan értékeltek, ezért további fejlesztéseket terveznek. A közeljövőben agrárközgazdász és üzleti digitalizáció szakokat is indítanának, illetve jövő félévtől választhatók a gazdaság- és a vállalatbiztonság szakirányok.

A kuratórium tagjai és az egyetem vezetése egyaránt fontosnak nevezték, hogy a GTK meglévő kapcsolataira is építve még szorosabb együttműködés kapcsolat alakuljon ki az egyetem és a gazdaság szereplői között.

Fotó: unideb.hu

Egészségügyi Kar (EK)

Az alapítvány tagjai szeptember 29-én látogattak a Nyíregyházán működő Egészségügyi Karra. A kuratórium együttműködést kezdeményezett a kar vezetőivel, dolgozóival, vezetője bemutatta az egyetemet fenntartó alapítványt, valamint magas színvonalú tudományos és oktatói munkát kért a kartól.

Móré Mariann, az Egészségügyi Kar dékánja bemutatta a kar tevékenységét, oktatási és kutatási feladatait, infrastruktúráját, valamint a szakmai együttműködéseket, ismertette a képzési struktúrát és a fejlesztési elképzeléseket. Kiemelte, hogy az egyik legnagyobb kihívás az infrastruktúra fejlesztése, egy hallgatói közösségi tér kialakítása

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja, a kuratórium titkára elmondta, kizárólag a gazdaságtudományi képzésekkel nem lehetett volna fenntartani a felsőfokú oktatást Szolnokon, az egészségügyi képzések révén úgy tűnik, hogy nagy képzési űrt sikerül majd betölteni, ezt a piaci igényt visszaigazolták a jelentkezési adatok is. Ez alapján nem meglepő a nagy jelentkezési szám az első felvételi évben. – A modellváltás lehetőséget ad arra, hogy stabil legyen a működés Nyíregyházán is, ezt a stabilitást az egyetem támogatása jelenti, ami a fejlesztéseket is lehetővé teszi – hangsúlyozta a kancellár.

Kossa György, a kuratórium elnöke kifejtette: az Egészségügyi Kar társadalmi szerepe, tevékenysége stratégiai fontosságú, az alapítvány az EU-források elnyerésével, az egészségügyi ipari kapcsolatokkal, valamint a kutatási lehetőségek bővítésével is segítheti céljai elérésében az EK-t.

Fotó: unideb.hu

Népegészségügyi Kar (NK)

A kuratórium elnöksége a Népegészségügyi Karon is tájékozódott. A fenntartó részéről elhangzott, hogy az egészségügyi képzésben dolgozók felelőssége óriási, tevékenységükkel képesek megváltoztatni az emberek szemléletét, ezt pedig megfelelően kell honorálni.

- Az életpályamodell és a kutató-professzori cím mellett oktatói, professzori, docensi ösztöndíj bevezetését tervezzük annak érdekében, hogy az egyetemi szakemberek külföldön szerezhessenek piacképes tudást. Külön támogatnánk a pályázatból és egyéb külön forrásból nem finanszírozott publikációk elkészítését, emellett a karokon ütemezett módon segítjük az infrastruktúra-fejlesztéseket prioritási sorrend alapján. Egy magántőkealap révén támogatnánk az innovatív ötletek piacra jutását, a szabadalmak megszületését – sorolta Kossa György elnök.

Az ülésen Zsuga Judit, a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának dékánja a kar történetének bemutatását követően beszélt az NK folyamatosan bővülő képzési portfóliójáról, az egyre növekvő hallgatói létszámról, amihez kapcsolódóan az infrastruktúra bővítése stratégiai fontosságú cél. A kari vezető bemutatta az NK szervezeti felépítését, és kiemelte a kari oktatók széleskörű, kiemelkedő tudományos minősítéssel rendelkező publikációs, valamint kutatási eredményeit is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában