pályaválasztás előtt

2021.10.19. 17:24

Kifejezetten lányoknak szól az Agóra legújabb, mérnöki munkát népszerűsítő programja

Nem akármilyen köszöntő, egy robot üdvözlő szavai fogadták az Agóra Tudományos Élményközpont pályaorientációs programjának kedden tartott hivatalos megnyitóján résztvevőket.

Fotó: Czinege Melinda

Az Agóra októbertől induló különleges projektjének stratégiai partnere az NI Hungary. A 2021/22-es tanév végéig tartó, ingyenes, projektalapú Women at Tech (WATCH) programban a pályaválasztás előtt álló 10. osztályos lányok vesznek részt, akik mentorok támogatásával ismerhetik meg az úgynevezett STEM területeket, vagyis azokat, ahol a tudományos és a mérnöki tevékenységek, valamint a matematikai és a technológiai tudás került középpontba. A tanulók a foglalkozásokat iskolaidőn kívül látogatják.

Fel kell még zárkóznunk

Barcsa Lajos alpolgármester Debrecen jövőjének szempontjából meghatározónak nevezte a programot. Elmondta, hogy a megyeszékhely vezetőségének célja, hogy a debreceni diákok később helyben vállaljnak munkát. – Magyarországon el vagyunk maradva az európai uniós átlaghoz képest a STEM tárgyakat tanulók százalékának tekintetében. Az uniós átlag szerint a 20-29 éves korosztályból 2,1 százalék rendelkezik STEM diplomával, hazánkban ez az arány 1,2 százalék.

Keressük azokat az stratégiai partnereket, akikkel minél szélesebb kört megszólító programokat tudunk kidolgozni

– mondta.

Hosszu Róbert, az NI Hungary ügyvezető igazgatója két lánygyermek édesapjaként megosztotta a hallgatósággal, hogy saját magánéletében tapasztalta meg azt, hogy a lányokban egyes szakmákat illetően kérdésként merül fel, hogy egyáltalán van-e a területen helyük. Szavai szerint a választáshoz való jogot erősíti a diákokban a WATCH program.

A projekt szorosan kapcsolódik a vállalat társadalmi felelősségvállalásához, hiszen céljuk, hogy hazai szinten növekedjen a lányok aránya a mérnöki szakmákban.

Somogyi Béla egy rövid történelmi áttekintővel hangsúlyozta a tudomány fejlődését. Az Agóra Tudományos Élményközpont vezetője szerint nem ők adják a fiatalok kezébe a jövőképet. – Felkészültnek kell lenni, és hinni kell abban, hogy ti vagytok azok, akik a saját jövőtöket képesek vagytok alakítani – mondta, hozzátéve, nem a már meglévő technológiák alkalmazása, hanem az új ötletek megvalósítása az igazi kihívás.

BBI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában