Segítségnyújtás

2021.10.12. 13:47

Jubilál az édes kezdeményezés: tízéves a BAGE csokigyűjtő akciója

Több, mint édes kis semmiség: a figyelem és a szeretet jelképe a csokoládé.

Fotó: Czinege Melinda

A Bihari Állami Gondozottak Egyesülete idén is meghirdette csokigyűjtő akcióját. A felajánlásokat a hagyományokhoz hasonlóan Debrecenben több gyűjtőponton lehet elhelyezni, a szervezők a részletekről kedden beszéltek az Aranybika üvegtermében.

Szinte karneváli hangulatot kölcsönzött az egyébként nagyon is komoly aktualitású kezdeményezésnek a Dance Universe táncosainak bemutatója, ünneplésre mégis volt ok: tízéves a BAGE határon átnyúló kezdeményezése. Az akció régi és új támogatói mellett csokoládéval a kezükben érkeztek a Debreceni Szent József Általános Iskola és a Szent Bazil Görögkatolikus Szakközépiskola diákjai is. Buzás Lajos elnök hangsúlyozta, hogy a kampánnyal továbbra is a szülő nélkül, lakásotthonokban vagy nevelőszülőknél élő gyerekekre kívánják felhívni a figyelmet. Hozzáfűzte, hogy ebben az évben is szeretnének a Hajdú-Bihar megyei és a határon túli, Bihar és Szatmár megyei fiatalakon segíteni. – Az érzékenyítés szintén kiemelkedő üzenete a csokigyűjtő akciónak, ezért is örömteli, hogy immár tizennyolc debreceni iskola vesz részt a kezdeményezésben – mondta, majd megjegyezte, hogy a szervezet honlapján továbbra is várják az oktatási intézmények, közösségek, vállalkozások s hivatalok jelentkezését.

Idén két, az eddigieknél jóval nagyobb gyűjtőládát is elhelyeznek az édességeknek, az egyiket a Csapó utcai bevásárlóközpont információs pultjánál, a másikat az Aranybikában, a Mathias Corvinus Collegium épületében találják meg az adakozni vágyók.

A felhívás évről évre népszerűbb, ezért ezentúl a többi gyűjtőpontot a támogatók saját székhelyein jelölhetik ki és állíthatják fel a dobozokat. Az akció a hagyományoknak megfelelően idén is nyolc hétig tart: október 12. és december 5. között helyezhetjük el a jelképes ajándékokat a dobozokba.

Buzás Lajos végül felhívta a figyelmet a BAGE-karácsonyra, ahol jellemzően olyan szülők vesznek részt, akik maguk is állami gondozottak voltak. – Tavaly az egyesületünk csaknem hetven gyerek karácsonyi álmát tudta teljesíteni. Idén is igyekszünk valóra váltani a nehéz sorsú fiatalok karácsonyi kívánságait, az ünnepi gálán pedig a támogatókkal is találkozhatnak a gyerekek – jegyezte meg.

Széles Diána, a Debreceni Karitatív Testület tiszteletbeli elnökeként arra emlékeztetett, hogy Debrecen gondoskodó város, és ebben kulcsfontosságú szerepe van az olyan civil szervezeteknek, mint például a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete. – Mivel állami gondozott gyermekek sorsát öleli fel, szűk szegmenssel foglalkozik a BAGE, ezért is tartja fontosnak Debrecen, hogy támogassa és segítse a munkáját – mutatott rá.

Pósán László országgyűlési képviselő megköszönte a szervezők és a támogatók munkáját, mellyel a kezdeményezés évről évre több gyereknek csal mosolyt az arcára. Átányi Ajtony centermenedzser elmondta, hogy a Csapó utcai bevásárlóközpontban csaknem egymillió látogató fordul meg a csokigyűjtő akció idején, ezért remélhetően hamar megtelik majd az ott elhelyezett papírdoboz.

– Ezt az akciót a kezdetektől fogva támogatjuk – idézte fel Cserháti Gabriella a C.S.A.K. – Design Kör Egyesület képviseletében, majd hozzátette, hogy az egyesület és a BAGE közös kezdeményezésével a napokban sok gyermeket utazhat Budapestre, ahol a Vadászati Világkiállítás mellett az Erkel Színházba is ellátogatnak.

SzD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában