közlekedés

2021.10.20. 11:30

Jövő tavaszra lehet kész a 48-as

Nemsokára újabb szakaszon kezdődnek útépítési munkálatok a főúton a cívisváros határában.

Fotó: Molnár Péter

Folytatódnak a 48-as számú főúton a felújítás, a burkolatmegerősítés, a -szélesítés és biztonságosabbá tétel munkálatai. Ahogy azt tapasztalhatják a közlekedők, a Debrecen helységnévtábla és az Olimpia fasor közötti szakaszon augusztus elejétől kezdve félpályás útlezárás mellett dolgozik a kivitelező.

A forgalomkorlátozás végének akkoriban 2021. október hónapját jelölték meg; ennek nyomán érdeklődtünk, hogy mikor fejeződnek be a munkálatok az említett szakaszon. Választ a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-től kaptunk. – A kérdéses szakaszon mindkét félpályát tekintve várhatóan 2021. november közepén fognak a 48. számú főutat közvetlenül érintő útépítési munkálatok befejeződni, azonban ezt követően Vámospércs irányában mintegy 600 méter hosszon egy újabb szakaszon kezdődnek meg az útépítési munkálatok, amelyek befejezése várhatóan 2021. december közepe. A NIF Zrt. ezzel együtt mindent megtesz azért, hogy a félpályás korlátozások idején a közlekedőket a lehető legkisebb mértékben akadályozzuk – fogalmaz a válaszban a beruházó.

Serénykedő munkagépekkel találkozhatnak és forgalomkorlátozással szembesülhetnek egy ideje a főút és a Panoráma út kereszteződésében is az arra járók. Mint arról többször beszámoltunk, azon a helyen az eredetileg tervezett osztályozós csomópont helyett körforgalmat fognak kialakítani, így végül – ahogyan azt idén májusban írtuk – 2021. március 31-e helyett 2022 tavaszán fejeződik be a 48-as főút korszerűsítése. Ennek hátterét ismertetve, szintén májusban, a NIF-től kapott tájékoztatás alapján arról számoltunk be: Debrecen önkormányzata a közútkezelői hozzájárulásában feltételként írta elő, hogy a kerékpárosok balesetmentes közlekedésének, a csomóponton történő átvezetésének biztosítása érdekében, a 48. számú főút Panoráma úti csomópontja esetében az építési engedélyben szereplő osztályozós csomópont helyett kizárólag a körforgalommal történő kialakítást tartja megfelelőnek.

Mindez, tömören összefoglalva, az út menti területek szabályozásának a módosítását is igényelte, az pedig időközben, az önkormányzat közgyűlésének szeptember 30-ai ülésén megtörtént – ahogy arról szintén tudósítottunk a Naplóban.

Legutóbbi érdeklődésünkre a NIF megerősítette az idén májusban közölteket:

a projekt várható befejezési határideje 2022 tavasza.

FGY

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában