hasznos fejlesztés

2021.10.13. 18:10

Informatikai labort adtak át a Debreceni Egyetemen

A fejlesztés célja többek között a hallgatók gyakorlati oktatásának fejlesztése.

Fotó: Bekecs Sándor

Új informatikai laborral bővült a Debreceni Egyetem Informatika Kara. A Programozd a Jövőd című projekt keretén belül beszerzett hardverek és szoftverek a mérnökinformatika területén tanuló hallgatók és oktatók munkáját fogja a jövőben segíteni.

– Számunkra mindig öröm, amikor ezekkel a beszerzésekkel, hardver- és szoftvereszközökkel, laboratóriumokkal bővül az egyetem. Sokkal több annál, minthogy birtokba vehetjük ezeket, mert fontosabb, hogy ezek az eszközök beépülnek az oktatásba, eljutnak a hallgatókhoz – hangsúlyozta köszöntőjében Ailer Piroska, a Debreceni Egyetem műszaki innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese az október 13-i ünnepélyes átadón.

Mint elmondta, mind mennyiségében, mind minőségében egyre több hallgatóra, több végzettre és ezzel együtt tapasztalattal, tudással rendelkező fiatalra van szükség a munkaerőpiacon.

Ailer Piroska | Fotó: Bekecs Sándor

– Ez egy nagyon fontos kihívása minden műszaki-informatikai felsőoktatással foglalkozó intézménynek, de azt gondolom kiemelten fontos itt az egyetemen is, ahol a betelepülő kisebb-nagyobb vállalatok, cégek egyfajta nyomást helyeznek ránk, hogy ezzel a területtel kiemelten foglalkozzunk – fogalmazott. Hozzátette, fontos a vállalatok és az egyetem szoros együttműködése, hogy a hallgatókat minél hamarabb, minél sűrűbben tudják elhelyezni vállalati környezetben, gyakornoki helyeken.

– Azt gondolom, hogy ez a mai napi laboratóriumi átadó is azt a célt igyekszik szolgálni, hogy ezt az iparvállalati világot elhozzuk az egyetemre – emelte ki.

A Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára elmondta, a mostani már a második ilyen labor, amit az egyetemen átadnak. Mint elmondta, az intézményekkel egyeztetve igyekeznek olyan elemeket a képzésekbe bevinni, amelyek nem feltétlenül az oktatási intézmények feladata, melyeket segítség nélkül nem tudnak képzésükbe bevonni.

Solymár Károly Balázs | Fotó: Bekecs Sándor

– Ezeken keresztül olyan oktatási módszertanokat, tananyagokat tudunk bevinni az egyetemekre és olyan vizsgákat tudunk díjmentesen biztosítani a hallgatók részére, amikért egyébként komoly pénzeket fizetnének – hangsúlyozta. A mostani fejlesztéssel a hallgatók a Cisco hálózati ismereteiket, a Linux és a National Instruments Labview rendszerekkel kapcsolatos tudásukat tudják még jobban elmélyíteni.

– Az informatikai karok legfőbbképpen három területen – a programtervező-, a gazdasági- és a mérnökinformatika területein – képzenek. Ezek folyamatosan bővülnek. A most átadott laborok leginkább a mérnökinformatikához kötődnek majd – mondta Hajdu András, az egyetem informatikai karának dékánja. Mint kifejtette, a programozás, adatbázis-rendszerek, hálózatok, operációs-rendszerek kurzusai részesülnek majd ezen laborok előnyeiből.

– Célunk, hogy minél több szakterületen – járműipar, smartcity, műszaki területek, adatbiztonság – megjelenjenek ezeknek a laboroknak az eredményei – hangsúlyozta. Hozzátette, a hallgatók és oktatók számára is elérhetőek tananyagok, vizsgaanyagok a mostani fejlesztés szoftvercsomagjával.

A Programozd a Jövőd megvalósítói a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége konzorciuma az ország több egyetemével, köztük a Debreceni Egyetemmel. A projekt célja a munkaerő-piaci szempontból releváns végzettséggel rendelkezők számának növelése szaktudásuk minőségének fejlesztésével.

BS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában