szigorú elvek mentén

2021.10.29. 15:51

Harmincéves a Hunép: a Nagyerdei Stadion és a Nemzetközi Iskola is hozzájuk kötődik

Alapításának 30. évfordulóját ünnepli idén a Hunép Zrt. Az elmúlt három évtized tapasztalatairól, történéseiről és a vállalat távlati terveiről tartottak sajtótájékoztatót október 29-én.

Fotó: Czinege Melinda

– A történetünk 1950-ben indult, amikor is jogelődünk, a megyei Tanácsi Építőipari Vállalat létrejött. Majd 1991-ben az akkori cégvezetésben dolgozók úgy gondolták, a rendszerváltás időszaka meghozta azt a lehetőséget és igényt arra, hogy az addigi állami vállalatot átszervezzék és egy új gazdasági társaságot hozzanak létre, amely a kor már megjelenő elvárásainak megfelelően szervezi a tevékenységét és munkamódszereit – idézte fel Bakos Miklós vezérigazgató. Mint kifejtette, akkor a hatékonyabb működés érdekében fejlesztették a gépparkjukat, illetve csökkentették, átszervezték a dolgozói létszámot.

Bakos Miklós | Fotó: Czinege Melinda

– A 2000-es évek közepére értük el azt az árbevételt, ami egy nagy munkamennyiség-növekedést is jelentett számunkra. Itt már 15 milliárdos évi árbevétellel dolgoztunk. Hozzá is kellett fejlődni ezekhez a kihívásokhoz, hiszen ebben az évtizedben azért előkerültek azok a projektek, amik már műszaki kihívást is jelentettek számunkra – mondta. A kihívások között említette az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő üvegkupoláját és a debreceni Élettudományi Központ épületét.

Mint fogalmazott: ezek olyan feladatok voltak a vállalat számára, amelyek elvezették őket a Nagyerdei Stadion felépítéséhez.

Fotó: Czinege Melinda

– 2014-ben eljutottunk oda, hogy feltegyük cégünk referenciáira a koronát. Egy olyan 20 ezer fő befogadására alkalmas stadion épült Debrecenben, a Nagyerdőben, amit igazából légi felvételekről lehet látni, nagyon impozáns és jól mutat, de ha a Nagyerdőben járunk, akkor nem uralja el azt a területet, ami megmaradt így a város lakóinak egy pihenőövezeteként – fejtette ki a vezérigazgató.

Bakos Miklós kiemelte, filozófiájuk sarkalatos része, hogy szigorúan betartják megállapodásaikat, tartják magukat a határidőkhöz. Úgy fogalmazott: a 2000-es évek jellemző problémáit adó körbetartozás, mint fogalom, nem volt ismert soha a vállalatnál.

A következő évek kihívásai között említette a térség ütemes gazdasági változásait, a munkaerőhiány problematikájával való folyamatos küzdelmet. Ezekre megvannak a terveik, hogy dinamikusan tudjanak tovább fejlődni.

BS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában