Fotókkal

2021.09.14. 10:37

Versenyképesség és együttműködés – ez az idei HR Feszt Debrecen mottója

A város és a térség meghatározó vezetői, vállalati és oktatási szakemberei érkeztek kedden reggel a Kölcsey Központba, hogy ott a HR Feszt Debrecen egész napos rendezvényen az üzlet, a város és a benne élő emberek, valamint a munkavállalók jövőjéről beszélgessenek.

Versenyképesség és együttműködés – ez az idei HR Feszt Debrecen mottója

Barcsa Lajos | Fotó: Kiss Annamarie

Fotó: Kiss Annamarie

Barcsa Lajos alpolgármester az esemény idei mottójával kapcsolatban megjegyezte: a két fogalom kéz a kézben jár. Emlékeztetett, hogy az önkormányzat a Debrecen 2030 program kidolgozásával és megvalósításával a cívisvárost európai szintű középvárossá kívánja tenni. Szavai szerint ehhez elsőként munkahelyek kellenek.

Előrelátóan cselekszik

– Debrecenben 2014 óta 6500 új munkahely jött létre, ez pedig olyan kihívás, ami feladat elé állítja a HR szakterületén dolgozókat. A HR vezetőknek, a cégeknek, az oktatási intézményeknek és az önkormányzatnak együtt kell működnie annak érdekében, hogy a megfelelő munkaerő helyben rendelkezésre álljon. Az önkormányzat részéről ezért mindent megteszünk – mondta.

Hozzátette, hogy ehhez a város proaktív hozzáállása elengedhetetlen. Mint mondta, a nemzetközi iskola létrehozása, a repülőtér, az ipari parkok, valamint az oktatási intézmények fejlesztése is a cél elérését szolgálja. Az alpolgármester megjegyezte: jelenleg 100 millió eurós oktatásfejlesztési program részeként a Debreceni Szakképzési Centrum intézményeit és a Debreceni Egyetem elsősorban műszaki jellegű képzésit fejlesztetik.

BBI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában