közlekedés

2021.09.21. 20:00

Sokszor fel sem tűnnek a motorostanulók a debreceni sofőröknek

Pedig Koroknai Imre szerint a problémára lenne megoldás. A helyi jelentkezéseket a pandémia mellett egy jogszabályváltozás is visszavetette, a női tanulók száma viszont stabilan emelkedik.

Illusztráció: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Pár hét múlva vége a motorosszezonnak, de ez nem jelenti azt, hogy ezzel párhuzamosan a motorosképzésekre jelentkezők száma is a földbe áll. Gyakorlati vizsgákat ugyan hivatalosan csak november végéig lehet tartani, ám aki szeretné elkerülni a tavaszi tumultust, jobban jár, ha egy kicsit előregondolkodik. A képzés tematikájában az év elején fontos változás történt, amely valamennyire megfékezte a jelentkezéseket, az új módszer viszont komplexebb vezetéstechnikai tudást adhat a jövő szerpentinfalóinak. Az ezzel kapcsolatos aktualitásokról, a motorosoktatás gyakorlati oldaláról és a helyi tapasztalatokról Koroknai Imrével, a Koroknai Autósiskola vezetőjével beszélgettünk.

Azt az iskolavezető is megerősítette, hogy a motorosképzésekre jelentkezők száma különösen a tavaszi időszakban ugrik meg.

Koroknai Imre | Fotó: Koroknai Autósiskola

– Havi lebontásban úgy 20-30 fő is jelentkezik március-április-május hónapokban, innentől kezdve csökken a jelentkezők száma. A nyári időszakban úgy havi 10-20 főre esik vissza, majd ezután az ősszel kisebb növekedés tapasztalható, ilyenkor 10-15 fő közötti a havi jelentkezésszám – osztotta meg saját tapasztalataikat, hozzátéve, ezeknél a számoknál azért lehetnek szórások. – A téli időszakra is jellemző, hogy jelentkeznek motorkerékpár-vezetői tanfolyamra, elsősorban azok, akik előrelátóak, és tavasszal már motorozni szeretnének. Ugyanis november 30-tól már nincs gyakorlati oktatás egészen március 1-jéig, ezt rendelet tiltja. Sőt, már november előtt sincs gyakorlati vizsgáztatás abban az esetben, ha az időjárási körülmények nem teszik azt lehetővé. Azt, hogy tartanak-e vizsgát november 30. előtt, vagy sem, mindig a vizsgabizottság vezetője dönti el – hangsúlyozta a szakember. Koroknai Imre egyébként éves szinten nagyjából 250 főre teszi a hozzájuk motorosképzésre jelentkezők számát, de, mint mondta, a pandémiás időszakban ez a szám alacsonyabb volt. A vírus miatti leálláskor természetesen náluk is feltorlódtak a tanulók, 3 hónapnyi kiesésük volt, nem a megszokott ütemben haladt a gyakorlati oktatás.

„A motorosképzésre jelentkezéseket egyébként kicsit megtorpantotta az is, hogy ez év januárjától jogszabályi módosítás következett be”

– világított rá Koroknai Imre. Jelentős változás történt ugyanis a motorkerékpáros gyakorlati képzés 30 éves módszerében. A szakember szerint a köznyelv egyszerűen úgy fogalmaz, hogy nehezebb lett a vizsga, ő viszont inkább azt mondja, korszerűsödtek a vizsgaelemek. De miről is van szó pontosan?

– Az alap manőverezési feladatokon túlmenően most már olyan feladatokat, gyakorlatokat is kell tudni alkalmazni, amihez szükséges a helyes technikai kezelés – gondolok itt az első fék használatára. Ugyanis nagyon sok motoros helytelenül, nem jó sorrendben első-hátsó féket használ, vagy nem is alkalmaz hátsó féket, csak elsőt, ami roppant balesetveszélyes, különösen, ha az akadály nagy tempóban, hirtelen kormányzással, ellenkormányzással elkerülését tanuljuk. A vészfékezésnél is nagyon nagy szerepe van a helyes sorrendű fékhasználatnak – mutatott rá a szakember, hozzátéve, nemcsak ezek, hanem a kanyarodástechnikai feladatok is megújultak, összetettebbek lettek ebben a rendszerben. – Nemcsak egyenes szlalomban kell bemutatni a kanyarodás technikáját a tanulónak, hanem úgynevezett eltolt szlalomban is. Ez azt jelenti, hogy nem azonos távolságokra vannak egymástól a bóják; különböző vonalban helyezik el őket, emiatt egy kicsikét technikásabb a pálya, nagyobb technikai érzéket, tudást kíván – osztotta meg Koroknai Imre, aki az elmúlt néhány hónapra visszatekintve úgy véli, a változásokhoz jól álltak hozzá a tanulók és az oktatók, ugyanolyan ritmusban történik az oktatás, mint korábban, szóval „felvették az ütemet”.

Illusztráció: Shutterstock

„Betörni” egy két mázsás gépet

– Magyarországon és a világban a motorozás már nem elsősorban olyan közlekedési eszköz, ami csak ahhoz segít hozzá, hogy A-ból B-be eljussunk. Persze vannak olyan területek – klasszikusan a déli, mediterrán országok –, ahol munkába járáshoz, napi dolgok intézéséhez motorkerékpárokat használnak, különösen a nagyvárosokban. Ez Magyarországon is kezd elterjedni, de elsősorban még mindig kedvtelés célú közlekedési eszköz a motorkerékpár, és egyfajta életstílust, életformát fejez ki, ha valaki motorozik.

„Gyakran emlegetjük ezt a bizonyos szabadságérzetet, amit aztán sajnos sokan rosszul értelmeznek, mert a versenypályával keverik össze az országutat”

– emelte ki Koroknai Imre, megjegyezve egyúttal, hogy a tanulók nem mindig tartják be a fokozatosság elvét. Jogszabály mondja ki ugyanis, hogy ha a 24. életévét betöltötte a jelentkező, egyből, teljesítménykorlátozás nélkül vezethet motorkerékpárt, és vizsgázhat le. Ez pedig egy csomó gondot hozhat magával.

– Amikor a tanuló szembesül azzal, hogy egy 200 kilós vagy afölötti motorkerékpárt meg kell tartani, ezzel egyensúlyozni kell, szükséges vele lassú menetben haladni, bizonyos helyzetekben döntögetni ezeket a motorokat, akkor bizony bepánikol, és rájön, hogy ez nem neki való. Ilyenkor célszerű kisebb teljesítményű motorkerékpárokkal kezdeni a tanulást. Ezt korábban, január előtt még nem tette lehetővé a képzési rendelet, de ma már igen: bizonyos esetekben be lehet iktatni az oktatási folyamatba, hogy a jelentkezők kisebb teljesítményhatárú motorokkal tanuljanak – mutatott rá az iskolavezető.

Koroknai Imre szerint egyébként egyre több hölgy választja a motorozást mint életformát: a hozzájuk jelentkező tanulók 20 százaléka nő, és ez az arány emelkedik. – A mopedeseknél, tehát az egészen fiataloknál nagyon sokszor lányok is bátran jelentkeznek, és gyakran tapasztaljuk, hogy nagyon ügyesen, hozzáértően kezelik a motorkerékpárt már amikor idejönnek – vélekedett.

Véd a kísérőkocsi

Az autós forgalmi vizsgával ellentétben a motorosoknál nem fixen rögzített nyomvonalak vannak, hanem előre meghatározott csomópontokat kell érinteni. – Az útvonalakat úgy határozzák meg, hogy a vizsga időtartamába beleférjen az útvonalhossz. Tehát, hogy a vizsgázó ne motorozzon hosszabb időt, mint a vizsgára elegendő időszak, és ne kelljen közben váltani, vagy biztosítani, hogy valaki hozza vissza a motorkerékpárt, mert az útvonalon megszakadt a történet. Csomópontokat határoznak meg ezeknél az útvonalaknál, viszont a csomópontok megközelítési irányát már az adott vizsgán jelöli ki a vizsgabiztos, és ezek érintésével kell visszatérni az érkezési pontra – fejtette ki Koroknai Imre, hozzátéve, hogy a kommunikáció alapvetően rádión keresztül történik a vizsgázó és az oktató között, ők viszont telefonra váltottak, így nem egy-, hanem kétirányú a folyamat.

Az oktató a tanpályán egyszerre három, a forgalomban egyszerre két tanulóval foglalkozhat, diákjait autóban ülve és motoron is kísérheti. A tanulókat és az oktatót is meg kell különböztetni a forgalom többi résztvevőjétől, előbbieket láthatósági mellénnyel ellátva (ami lehet beszámozott vagy eltérő színű), utóbbit autó esetén „motorosoktatás” feliratú tetőtáblával, motoron ülve pedig hasonló feliratú mellénnyel. A vizsgát viszont értelemszerűen nem lehet motoroskísérettel lebonyolítani, hiszen azon a vizsgabiztosnak is részt kell vennie, ez pedig motoron ülve nem kivitelezhető.

És ha már forgalom: adja magát a kérdés, hogy a debreceni autósok vajon mennyire toleránsak a motorostanulókkal szemben. Koroknai Imrének minderről nincsenek túl jó tapasztalatai. – Sajnos nagyon sok autós észre sem veszi a motorosokat.

„A balesetek jelentős hányada amiatt következik be, hogy kicsi a motoros felülete, észrevehetetlen, vagy csak nehezebben érzékelik a járművezetők.”

Gyakran az elsőbbség meg nem adásából történik baleset – világít rá a szakember, megvillantva egyúttal az érem másik oldalát: a motoros részéről a gyorshajtás, a hiányos vezetés-, kanyar- és fékezéstechnikai tudás is vezethet balesethez.

A szakember szerint a debreceni sofőrök nem nagyon tudnak mit kezdeni a motorostanulókkal, sokszor a kísérőkocsinak kell fedeznie a diákokat, hogy biztonságban ki tudjanak fordulni egy adott útszakaszra. A problémán Koroknai Imre szerint már egy viszonylag egyszerű megoldás is segíthetne valamennyire. – Már évtizedek óta kérem azt szakmai fórumokon, hogy sárga villogó jelzést lehessen használni akár a motorkerékpárokon, akár a követő járművön, ha a vizsgán nem is, de legalább az oktatás időtartama alatt. Sajnos ez nem talált megértő fülekre – mondta el a szakember. Sárga villogót ugyanis sokféle járműtípuson lehet alkalmazni, viszont az oktatásban résztvevő járművek ebbe a csoportba nem tartoznak bele. Pedig Koroknai Imre úgy véli, egyébként nagy veszélynek vannak kitéve a tanulók. – Nemcsak azért, mert karosszéria nem védi a motorost, hanem azért is, mert tapasztalatlanok, bátortalanok, önmagukra vannak utalva. Nyilván valamennyi segítséget tud adni az oktató is: amikor két motorossal megy, hangsúlyoznia kell, hogy nem a másikat kell követni, hanem mindenki önálló. Mert ahol még az elöl haladó motoros ki tud hajtani a védett útra, a mögötte lévő már nem biztos. Nagyon nagy felelőssége van a motorosoktatóknak, és én úgy gondolom, hogy ezt a lehetséges mértékben csökkenteni kellene. Hál' istennek nem nagyon hallunk oktatás közbeni balesetekről, ez köszönhető annak, hogy az oktatók kellő odafigyeléssel elmagyarázzák az indulás előtt azokat a feladatokat, amikre a tanulóknak oda kell figyelnie – tette hozzá az iskolavezető, aki szerint megoldás lehet még a motorok kiemelésére egy horgászbotszerű rúdon elhelyezett zászlócska is, ilyet egyébként 4 méteres magasságig nem tilos felszerelni.

Akár egy kátyúból is lehet baj

Koroknai Imre úgy véli, az autóval és a motoron tanulóknak is ugyanazok a debreceni csomópontok, forgalmi szituációk okozzák a legnagyobb nehézségeket (ezekről a gócokról részletesebben ebben a cikkben olvashat), de példaként külön is kiemelte az Egyetem téri körforgalmat; szerinte a helyzetfelismerés, a dolgok meglátása azért igénybe veszi a tanulót. És, mint arra a szakember is rávilágított, van még valami, ami motoron ülve nagyobb kockázatot jelent, mint a zárt karosszériában.

– A motorosoktatást nehezíti az útburkolat minősége. Gépkocsival nem okoz problémát, hogy belevágódunk egy döccenőbe, mert legfeljebb a járműnek nem tesz jót, de nagyon nagy baleseti veszélyt nem hordoz. Viszont ha egy motorkerékpáros egy nagy kátyút nem vesz időben észre, az súlyos balesetet is eredményezhet – hangsúlyozta. Könnyen megtörténhet az is, hogy a forgalom üteme elszakítja egymástól a tanulót és az oktatót, de ilyen esetekre is van előírt protokoll. – Ha két motorost kísér az oktató, és az egyik ki tud hajtani a kereszteződésből, az oktató nem fogja otthagyni a másikat. Az ilyen helyzeteket előre megbeszélik, illetve rádión, telefonon is szól az oktató: ha ő azt látja, hogy a mögöttes forgalmat is figyelemmel kell kísérni, akkor a motorosnak ki kell állni a forgalomból, és olyan helyen kell ezt megtenni, ahol a megállás nem tilos. Például nyugodtan behúzódhat egy kapubejáróba. Amikor utoléri őt, az oktató rádión engedélyt ad az indulásra – osztotta meg Koroknai Imre, aki arra is rámutatott, a tanulási fázis nem ér véget a sikeres forgalmi vizsgával.

– Az alapkategória megszerzésén túl elengedhetetlen a továbbképzés, a vezetéstechnikai ismeretek elsajátítása. Alapképzésben a tanpályás oktatás egyfajta kiindulópont, de ezt a tudást tovább kellene mélyíteni és szélesíteni, gyakorlatot kell szerezni. A motorozás azért is speciális, mert elég hosszú szünetek vannak benne – akár félévesek is –, amikor nem ülünk motorra. Magyarul újra kell tanulnunk tavasszal motorozni, és aki ezt nem tudja, nincs számára megfelelően hangsúlyozva, sajnos megint csak potenciálisan baleset áldozatává válhat. A különböző motoros vezetéstechnikai tréningek tehát nagyon-nagyon fontosak – emelte ki az iskolavezető.

Raffer Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában