újra együtt

2021.09.18. 18:14

Jó hangulatban telt a Csapókerti Szomszédsági Nap, beszámoltak a közösségi ház felújításáról is

Az időjárás is kedvezett a remek hangulatú, tizenhatodik alkalommal megrendezett Csapókerti Szomszédsági Napoknak.

Fotó: Kiss Annamarie

Az eseményen Papp László polgármester nemcsak éltette a közösséget, de a Csapókerti Közösségi Ház fejlesztésére is kitért.

Papp László a szombati eseményen kiemelte, örül annak, hogy a csapókerti közösség továbbra is él, működik, hiszen lélekszámát tekintve ez az egyik legnépesebb városrésze Debrecennek.

Fotó: Kiss Annamarie

– A pandémia sok mindent átírt, egyet azonban nem: a szándékot, amit megfogalmaztunk, hogy ennek a közösségi háznak a következő hónapokban meg kell újulnia. Október közepére tervezzük a ház bezárását, szeretnénk elindítani az itt működő csoportok kiköltöztetését, elhelyezését, és bízom abban, hogy minden itt működő civil, illetve társadalmi szervezet, valamint a Főnix Néptáncegyüttes is megtalálja az alkalmas helyet az átmeneti időszakra.

„Nagyjából egy évig tart majd az épület felújítása, a 2014-es tervek költségénél nagyobb összegből, hiszen nem akartunk félmegoldással előrukkolni a csapókertieknek.”

– Szerettük volna ezt a házat olyan mértékben, és minőségben felújítani, ahogy ezt elvárják tőlünk, így végül kétszer nagyobb forrást tudunk biztosítani erre – hangsúlyozta Papp László, hozzátéve, a felújítás várhatóan november folyamán kezdődhet el.

Központban a közösség

Szilágyi Edina önkormányzati képviselő elmondta, az elmúlt egy-másfél év mindenki számára embert próbáló helyzetet teremtett, hiszen nem volt közösségi élet, ami a csapókertiek lételeme. – Ez a közösség szeret összejárni, találkozni, és a járványhelyzet ellenére is akadtak pozitívumok, hiszen az elmúlt időszakban több fejlesztést (aszfaltozás, járdaszakaszok javítása) is befejeztünk, sőt a Liget tér is nemsoká megújul – emelte ki.

Fotó: Kiss Annamarie

Törökné Csécs Lenke, a Csapókerti Baráti Kör Egyesület elnöke szintén örömét fejezte ki, hogy újra együtt lehetnek. – Nagyszerű érzés együtt dolgozni olyan emberekkel, akik segítik a közösség munkáját, melyet megannyi szervezet tagjai alkotnak, ezért fontos, hogy minél többször találkozhassunk, szebbnél-szebb programokkal gazdagítva mindazt.

Fotó: Kiss Annamarie

Tasó László országgyűlési képviselő a szombati eseményen a közösségek meglétének fontosságát hangsúlyozta. – Segíteni kell a közösségeket, törődni velük. Azt gondolom, óriási dolog, hogy megújul a Csapókerti Közösségi Ház, hiszen rengeteg tehetséges ember, szervezet dolgozik, működik a falai között. Magyarországon kiváló közösségek vannak, tele értékkel. A nemzet hagyományai, kultúrája szerint a közösségi lét alapelemünk. Ezért ápolni kell, tovább kell vinni azokat – mondta.

PSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában