újabb fejlesztések

2021.09.06. 16:26

Leaszfaltozták a Paprika utcát, hamarosan két másik is új burkolatot kap

Régóta várták már a lakók az utca felújítását, megoldódott a csapadékvíz elvezetése is.

Fontos állomásához érkezett a Kertségi Fejlesztési Program, a Lencztelep újabb utcájának felújítását fejezték be a napokban.

„Debrecen városa mindig úgy gondolkodik, hogy azokat a forrásokat, amik rendelkezésére állnak, úgy osztja el, hogy a város minden területét egyenletesen tudja fejleszteni.”

– Ennek keretében kerültek elosztásra idén is azok az erőforrások, melyeket a város a saját költségvetési forrásaiból tudott átcsoportosítani. Ebből a forrásból valósult meg a Paprika utca beruházása – emelte ki hétfőn, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Komolay Szabolcs önkormányzati képviselő.

Mint ismertette, a 31 millió forintos fejlesztés során 290 méter hosszan, három és fél méter szélességben kapott új aszfaltburkolatot az út. Mindezek mellett fél-fél méteren útpadkát alakítottak ki, illetve megoldották a csapadékvíz-elvezetést is. Utóbbival egy régóta fennálló probléma oldódott meg a területen.

„Még ebben az évben további két utca, a Ribizli és Köszméte utca kap új burkolatot.”

– Ezekkel a Lencztelep régi részén az aszfaltozatlan utcák száma kettőre csökken. A közbeszerzési eljárások a napokban zárultak le – ismertette. – A Ribizli utca majdani leaszfaltozásával egy új kijárata is lesz a Lecztelepnek – tette hozzá.

Pósán László hangsúlyozta, számos feltétel teljesülése szükséges ahhoz, hogy egy-egy útfelújítás megvalósulhasson. Példaként említette a csapadékvíz elvezetésének megoldását, vagy az utcák megfelelő szélességét, amely többek között a mentők, tűzoltók zavartalan bejutásához is szükséges.

„A legtöbb helyen a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy olyan szűkek az utcafelületek, hogy a kivitelezésre a megfelelő hely nem áll rendelkezésre.”

– Ez nagyon sok esetben igényelné a lakosok együttműködését, a telkük egy részéről való lemondását a közcél érdekében – hívta fel a figyelmet az országgyűlési képviselő. – Vannak olyan utcák, ahol egy-egy ingatlantulajdonos nemtörődömsége miatt huzamosabb ideig nem tud elindulni az útfelújítás – tette hozzá.

Ottjártunkkor az egyik lakó elmondta, örülnek az új útnak, hiszen korábban egy nagyobb eső után rengeteg problémát jelentett az utcában a sár.

BS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában