„Maradj Hajdú-Biharban”

2021.09.16. 16:47

Ismét várják a pályázatokat a megyei önkormányzat ösztöndíjprogramjában

Az igényeket négy konzorciumban lehet beadni.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

Az európai uniós forrásból megvalósuló, „Maradj Hajdú-Biharban” elnevezésű program célja a fiatalok helyben maradásra ösztönzése azért, hogy végzettségük megszerzése után tudásukat lakóhelyükön és a megyében kamatoztassák, erősítve ezzel a térség népességmegtartó erejét és fejlődését, olvasható a megyei önkormányzat hivatalos honlapján.

Az 50 ezer forintos ösztöndíjban az a közép- vagy felsőfokú tanulmányokat folytató magyar állampolgár részesülhet, aki

  • pályázata benyújtásakor a 16. életévét már igen, de a 27. életévét még nem töltötte be,
  • aktív tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkezik,
  • a magatartás és szorgalom érdemjegy nélkül számított tanulmányi eredménye az utolsó lezárt, aktív tanulmányi félévében legalább a közepes tanulmányi átlagot eléri,
  • egyéb, uniós forrásból finanszírozott ösztöndíjban nem részesül,
  • még nem kapott jelen rendelet szerinti ösztöndíj támogatást.
  • Az elbírálásnál egyéb szempontokat is figyelembe vesznek, mint pl. nyelvvizsga, tanulmányi versenyen elért helyezés stb.

    A legújabb kiírásban összesen 601 fő kaphat támogatást, négy konzorciumban:

  • Esztári konzorcium, 111 fő (Berekböszörmény, Esztár, Hajdúbagos, Hajdúsámson, Kismarja, Mezőpeterd),
  • Püspökladányi konzorcium, 210 fő (Báránd, Bihartorda, Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep),
  • Hajdúnánási konzorcium, 210 fő (Egyek, Hajdúnánás, Hortobágy, Polgár, Tiszacsege, Tiszagyulaháza),
  • Biharkeresztesi konzorcium, 70 fő (Ártánd, Bedő, Biharkeresztes, Bojt, Nagykereki, Told).
  • A beadási határidő: 2021. október 14.

    A részletekről bővebb információ az alábbi számon kérhető: 06-52/507-531.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában