Videóval

2021.09.08. 16:27

Fojtófogással vittek földre egy járókelőt a Jobbik hajdúhadházi rendezvényén

Botrányba torkollt a Jobbik kampányrendezvénye Hajdúhadházon.

Szeptember másodikán Hajdúhadházon, egy kampányrendezvényen Jakab Péter testőre és sofőrje rátámadt egy kutyát sétáltató férfira. Fojtófogással vitték a földre. Jelenleg rendőrségi eljárás folyik a Jobbik elnökének emberei ellen. A férfit agresszív módon földre vitték, profi módon fojtófogást alkalmazva. A botrányos esetről mobiltelefonnal felvételt készítettek az arra járók – számolt be az esetről a Ripost.

A lap úgy tudja, hogy az ügyből rendőrségi feljelentés is lett, jegyzőkönyv rögzíti, hogy Jakab Péter testőre és sofőrje a feltételezett elkövető. Az ügy összes többi körülményét még vizsgálja a rendőrség. A lap megkereste a testőrt és megkérdezte Jakab Pétert is, de mindketten kitérő választ adtak. Jakab élcelődve hozzátette, hogy neki maga a nép a testőre.

A verekedő biztonsági emberek rendszeresen követik Jakab Pétert, közös autóval járnak. A rendezvényeken azonban próbálnak észrevétlenek maradni, távolról figyelik a Jobbik elnökét – derült ki a lap videós beszámolójából.

- Megdöbbentett a hír, miszerint Jakab verőlegényei egy hajdúhadházi lakosra támadtak, aki amúgy nem volt ismeretlen a számukra, hiszen a letepert férfi nem volt más, mint Jakab Péter egykori párttársa, Rubi Gergely, a Jobbik helyi alapítója, a párt korábbi országgyűlési képviselője – közölte Tasó László, a térség fideszes országgyűlési képviselője reagálva a történtekre.

„Milyen ember az, aki a saját egykori párttársát vereti meg?”

- vetette fel a politikus, majd hozzátette, hogy szerinte az is kérdéses, valójában ki pénzeli az elit testőrséget.

- Jó lenne azt is tudni, hogy mit szólnak ehhez a Jobbik jobb sorsra érdemes táborának hívei. Azok, akik ezt a pártot anno Gyurcsány Ferenc ellen hívták életre. Azt is tisztázni kellene, hogy ki is valójában Jakab Péter, melyik az igazi arca? A nép barátja, a kisfiús képű, parizert majszoló figura vagy az agresszív, fennhéjázó bandavezér, aki „bikanyakúakkal” vereti meg azokat, akik szóvá teszik a Jobbik pálfordulását?! Mi jöhet még ezután? Lovasroham, szemkilövetés? – összegezte.

- A térség országgyűlési képviselőjeként elítélem az agressziót és a megfélemlítést; tudható, hogy az előválasztási színjáték egy megkomponált koreográfia alapján zajlik, de arra nem számítottunk, hogy a megfélemlítés is benne van az eszköztárban – zárta Tasó László.

- Nem hiányzik sem Hajdúhadháznak, sem a helyieknek, hogy a település főterén ilyen attrocitások történjenek – közölte Csáfordi Dénes, Hajdúhadház polgármestere az eset kapcsán. A település minden tekintetben szépen fejlődik, nyugalom jellemzi, de jellemzően mindig akkor adódik probléma, ha azt valaki kívülről generálja. Jó lenne, ha nem térnénk vissza azokhoz az időkhöz, amikor fekete ruhás, kigyúrt, idegen alakok vonultak a településen és gerjesztették a feszültséget – szögezte le a polgármester.

MI

Sneider Tamás egykori jobbikos országgyűlési képviselő " target="_blank" rel="noopener noreferrer">Facebook-bejegyzésében az üggyel kapcsolatban azt írja, Rubi Gergely már Vona Gábor 2018-as kampányában is többször megzavarta a kampányrendezvényeket, és egészen biztosan most is ugyanez történt. Sneider Tamás szerint az viszont csöppet sem könnyít a szerencsétlen testőr helyzetén, hogy Jakab Péter letagadja azt, hogy az ő védelmére hivatott ember követte el a volt országgyűlési képviselő földre teperését. Nem mindegy, hogy a bíróságon arról kell dönteni, hogy egy szimpla járókelő verekedett, vagy egy testőr próbált rendet tartani, még ha át is esett a ló túloldalára – fogalmazott.

– Tűzbe tenném a kezem azért, hogy Jakab testőrei voltak az elkövetők – mondta a Magyar Nemzetnek Volner János, a Jobbik egykori alelnöke, aki az esetről úgy nyilatkozott: semmi nem indokolta a fizikai erőszakot, hiszen semmilyen fenyegető magatartást a felvételen látható férfi nem tett, nem is volt Jakab Péter közelében. – Túlzottnak érzem ezt a hátsó, pusztakezes fojtást abból a szempontból is, hogy ez a rendőri közelharc technikák közül kifejezetten az ellenállás megtörésére, leküzdésére irányul, vagyis amikor valaki aktívan ellenáll, ezért ártalmatlanná kell tenni. Itt viszont érthetetlen ez a fellépés, ami innentől kezdve garázdaság – fogalmazott az egykori rendőri közelharc kiképző Volner János. Hozzátette: az elkövetők létszáma miatt büntetőjogilag csoportos garázdaság alapos gyanújával állunk szemben. – Én a rendőrség helyében büntetőeljárást indítanék az ügyben, a garázdaság minősített esetével találkozunk ugyanis, közterületen, megbotránkozást okozó erőszakos magatartással – vélekedett. Mint mondta, szerinte a Jakab Péter-féle túlzott önértékelés kihatott a testőreire is, és ők is valamiféle szupermeneknek képzelik magukat.

Volner biztos abban, hogy valóban Jakab testőreiről van szó. – Egyet biztosan felismerek, a másikat is ismerni vélem. Az rossz vicc, hogy pusztán szimpatizánsok. Ezek azok az emberek, akik tömeget biztosítanak Jakab Péter körül – mondta Volner, aki szerint mivel Jakab Péter utcafórumain kevesen vannak, „van egy állandó utazócirkusz körülötte, akik úgy tűnnek, mintha érdeklődők lennének, pedig a pártelnök közvetlen környezetéhez tartozó, jellemzően a frakció pénzügyi kereteiből fizetett emberekről van szó, ide értve a testőröket is”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában