csak óvatosan!

2021.08.13. 08:10

Újra itt a péntek 13: utánajártunk, mik a hírességek legnagyobb babonái

Még a Jóbarátok sztárjának is van rituáléja a szerencsétlenség elkerüléséhez, de több helyi sportolóról és zenészről is elmondható, hogy nem áll távol tőlük a babonás hit.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

A péntek 13. baljós eredetére több magyarázat is van. Akadnak olyanok, akik az utolsó vacsora 13-as számának és a keresztre feszítés pénteki napjának összekapcsolását látják benne, mások szerint sokkal valószínűbb egy másik változat, miszerint 1307. október 13-án, pénteken rendelte el IV. Fülöp a templomosok kivégzését. Egy biztos, senki sem tudja pontosan, hogy honnan ered és miért félünk tőle, mégis vannak, akik ezen a napon még az ágyból sem mernek kikelni. Világsztárok közt is akadnak igen babonásak; igaz, nem a vészjósló nap kapcsán, de Jennifer Aniston több interjújában megjegyezte, ha repülőgépre száll, akkor először a jobb lábát teszi a gép fedélzetére – erre mindig gondosan figyel, ugyanis retteg a repüléstől, ez pedig megnyugtatja. Cameron Diaz évekkel ezelőtt egy külföldi lapnak elmondta, sokféle babonája van, de a fekete macskától egyáltalán nem tart. Többféle szerencsehozó amulettet „hord a zsebében”, többek között egy gyermekkorában kapott nyakláncot, ami szerinte segíti abban, hogy örök fiatal maradjon.

Még a Jóbarátok sztárja is hisz a babonában | Fotó: Shutterstock

Nem vészesen babonások

Néhány megyénkben élő közismert embert faggatunk arról, mennyire hisznek a babonákban, esetleg számontartják-e a péntek 13-at. Farkas Zsombor, a Privát Affér énekese nem tartja magát babonásnak, de megjegyezte, a barátnője rendszerint ügyel rá, hogy ne üljön az asztal sarkára. (Ne ülj az asztal sarkára, mert nem mész férjhez! – tartja a mondás). Posta Máté, a Bad Habit gitárosa és dalszövegírója eltérően vélekedett, elmondta, vele annyi minden történt mostanában, hogy akarva-akaratlanul babonás lett. – Több koncertünket is elmosta a vihar, szinte mindig akkor jön valami rossz, amikor egyáltalán nem hiányzik – fogalmazott, majd nevetve hozzátette, örül, hogy felhívtuk a figyelmét az ominózus napra. – Alapvetően pozitív ember vagyok, de most elgondolkodtam, hogy jó döntés-e pont pénteken klipet forgatnunk, de már nincs mit tenni. Összeomlani nem fogok, de azért ott van az emberben egy kis félsz – fűzte hozzá.

Posta Máté | Fotó: Bad Habit / Facebook

Kerekes Gréta, a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola gátasa évekkel ezelőtt nagyon izgult, ha egy versenye esetleg pont a baljós napra esett, de már nem foglalkozik vele. – Ma már olyan sűrűek a napjaim, hogy sokszor nem is figyelem, hányadika van, ám most, hogy tudom, mindenképpen örülök, hogy a napokban nem lesz versenyem – árulta el.

NE

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában