Vándorkiállítás

2021.08.07. 12:28

Szent István hagyatéka a Kölcsey Központban

Egy hónapig lesz megtekinthető Debrecenben.

Forrás: Molnár Péter

Egy éve indult útjára a Kárpátaljai Szövetség 17 állomásosra tervezett Szent István keresztény hagyatéka – a Magyar Szentkorona vármegyéi című vándorkiállítása, mely most Debrecenbe érkezett. Kovach Anton kárpátaljai festőművész történelmi Magyarország vármegyeközpontjait bemutató képei – melyek eredetileg a trianoni centenáriumra készültek – egy hónapig a Kölcsey Központ körfolyosóján tekinthetők meg.

A péntek esti debreceni kiállításmegnyitón házigazdaként Bódor Edit ügyvezetője köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, hálás azért, hogy ezzel a kiállítással készíthetjük fel a szívünket az összetartozás megerősítésére, az augusztus 20-i ünnep befogadására. Puskás István alpolgármester arról beszélt, ha valaki ezen a kiállításon végigsétál, akkor egyfajta emelkedettség, ugyanakkor szomorúság fogja el a mára már nem létező Magyarország kapcsán.

Vallja, hogy ugyanakkor a vigasztalódás és a remény is ott van ezekben a képekben, hiszen az alkotások azt mutatják, Szent István öröksége nem tűnt el nyomtalanul, ma is elevenen él.

Fotó: Molnár Péter

Pósán László, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke szerint a történelem arra tanít, hogy nem szabad kishitűnek lenni és nem vagyunk alávalóbbak semmilyen nyugati országnál. – A magyar államiság ünnepéhez közeledve hol lenne méltóbb helyen ez a kiállítás, ami bemutatja az egykori vármegyék központjainak emblematikus épületeit, mint itt, Debrecenben? Abban a városban, amelyről Kossuth Lajos azt mondta 1849 januárjában, hogy a legmagyarabb város – fogalmazott.

Grezsa István, miniszteri biztos arról beszélt, Kovach Anton képeiről két szó jut eszébe: az otthon és a hűség. Mint mondta, magunkban kell rendezni azt, hogy lehet Trianon árnyékán átlépni. Szerinte ez a kiállítás azt is sugallja, hogy nekünk, magyaroknak otthon kell éreznünk magunkat azokon a helyszíneken is, amelyek a 100 év következményeként magyarok által már nem, vagy alig lakottak. – Azzal az érzéssel kell körbejárnunk az otthonunkat, hogy ez már nem csak a miénk. Talán ez Szent István-i állameszme 21. századi üzenete, hogy ez a térség, ez a medence ugyanolyan jogon a szerbeké, a szlovákoké, románoké is, és sorolhatnánk a nemzetiségek sorát. Talán ez volna az az út, mely révén a nemzeti türelmetlenségeket felülírhatná a közös érdek – fogalmazott Grezsa István. Kovach Anton megosztotta, amikor hozzáfogott a projekthez, nem tudta elképzelni, milyen gyönyörű világ vesz minket körül.

Fotó: Molnár Péter

Tudatta, minden helyszínről az első benyomás került a vászonra, ahol egy egységbe foglalta a hagyományt, az utazást, a kultúrát és a művészetet.

Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg a tárlatot, elsőként a téma, a stílus és az alkotó egységéről beszélt. Mint mondta, aki egy ekkora vállalkozásba fog, annak nagyon képzettnek és elszántnak kell lennie. Kovach Anton 64 vármegyét megörökítő sorozatát lenyűgöző vállalkozásnak nevezte, a képek stílusáról elmondta, minden helyszín valóságszerű, de sok képben van egy kis álomszerűség is. Úgy fogalmazott, az alkotó könnyedsége nagyon fontos ezekben a képekben.

KD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában