Debrecen, a mi kertünk

2021.08.02. 13:28

Jelképesen örökbefogadhatók az elültetett debreceni fák

Sokszor nem gondozzák, locsolják megfelelően a fákat, de az is előfordulhat, hogy az öntözéstől függetlenül elpusztulnak a facsemeték.

Fotó: Napló-archív

Fotó: KISS ANNAMARIE

Több olvasói levél is érkezett a Napló szerkesztőségéhez, melyben a feladó azt panaszolta, hiába ültetnek el városszerte több száz facsemetét, ha a locsolásukról senki nem gondoskodik. A kiszáradásról és az elültetett fák utóéletéről a lap a debreceni polgármesteri hivatalt kérdezte.

Megkeresésünkre közölték, Debrecen önkormányzata szívügyének tekinti a fák telepítését. – Számos lakossági igény érkezik faültetéssel kapcsolatosan, önkormányzatunk ezeket is figyelembe véve ültet fákat. Városunkban 2019 áprilisában indult el a Debrecen, a mi kertünk elnevezésű akció keretében az a fásítási program, amely során

azt a célt tűztük ki, hogy 5 év alatt 10 ezer fát ültessünk el.

A fásítási programhoz folyamatosan csatlakozhatnak debreceni vállalatok, intézmények, civil szervezetek, baráti társaságok is, így növelve a kezdeményezés sikerességét. Amikor egy fát elültetünk, azzal a jövő generációja jóllétéért is cselekszünk – azaz a fákat unokáinknak ültetjük –, így mindannyiunk közös érdeke, hogy épségben fejlődjenek ezek a facsemeték – áll a válaszban. A hivatal tájékoztatása szerint a fák, facsemeték gondozása ütemezetten, az önkormányzat által megbízott vállalkozókon keresztül történik.

Fotó: Napló-archív

Örökbe fogadhatók

– A locsolási kapacitás növelése érdekében intézkedtünk, a vállalkozók a jövőben lajtos kocsik bevonásával teszik még hatékonyabbá a zöld növények öntözését, valamint a DEKERT munkatársai is folyamatosan figyelik és gondozzák a város közterületeinek növényzetét.

Emellett az önkormányzat és egyéb szervezetek által elültetett fákat a debreceni állampolgárok jelképesen örökbe fogadhatják,

azaz öntözéssel, gyommentesítéssel segíthetik a fenntartásukat, elősegítve ezzel az egészséges fejlődésüket – közölték. Hozzátették, a legprecízebb tervezés ellenére is előfordulhat, hogy nem ideális körülmények között kerülnek földbe a fák, facsemeték, és az öntözéstől függetlenül elpusztulhatnak.

– Amennyiben a facsemeték kiszáradnak, ezeket pótoljuk. Városszerte tapasztalható, hogy a klímaváltozás következtében egy-egy hosszabb csapadékhiányos időszakban sajnálatos módon az idősebb fák is folyamatos száradás jeleit mutatják. Ezek a fák veszélyessé válhatnak, ez esetben pedig eltávolításuk indokolttá válik, de a pótlásukat minden esetben elvégezzük – osztotta meg lapunkkal a polgármesteri hivatal.

PSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában