aszály

2021.07.11. 07:30

Túl száraz volt a június, az ég helyett a gazdák kénytelenek öntözni

A szokatlan csapadékhiány ellenére az öntözővíz rendelkezésre áll a térségünkben.

20200917 Balkány fotó: Sipeki Péter SP Kelet-Magyarország Az idén eddig ugyan kedvezett az időjárás a krumpliföldeknek, Balkány határában ifj. Rácz Imre esőztető rendszerével azért a napokban még rásegít, hogy még jobb legyen az eredmény.

Fotó: illusztráció / MW-archív

1960 óta üzemeltet megfelelő számú csapadékmérő-állomást a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság, az azóta vezetett adatsor alapján az elmúlt 60 évben nem esett olyan kevés csapadék június hónapban az igazgatóság területén, mint ebben az évben. Érdeklődésünkre a Tivizig azt közölte, hogy mindössze 18,3 milliméter eső esett átlagosan idén júniusban, szemben a sokéves, 72,2 milliméteres területi átlaggal. A száraz időjárással együtt rendkívül meleg is volt. A vízügy 2016 óta fejleszti aszálymonitoring-hálózatát (amely bárki számára elérhető ezen a honlapon); a Tivizig működési területén nyolc ilyen állomás üzemel, ezek adatai alapján jelenleg enyhe és közepes aszály van térségünkben.

Év elejétől június 30-ig átlagosan 250,4 milliméter csapadék hullott térségünkben, vagyis az év első felét tekintve mindössze 20,7 milliméterrel esett kevesebb csapadék a sokéves átlagnál. A mezőgazdaság szempontjából fontos tenyészidőszakra (áprilistól szeptemberig) vonatkoztatva azonban már 41,3 milliméteres csapadékhiány mutatkozott június végén.

Mindez pedig idén azt eredményezte, hogy míg februárban belvízvédelmi készültséget kellett elrendelni, addig júniusban már jelentős öntözési vízigényekkel jelentkeztek a gazdálkodók: miközben áprilisban és májusban 125 ezer köbmétert, júniusban már csaknem másfél millió köbméter vizet használtak fel öntözési célra.

Emellett halastavi vízfelhasználásra 6 és fél millió köbméter vizet szolgáltatott júniusban a Tivizig – közölte a szervezet, megjegyezve, hogy egyre gyakrabban fordulnak elő szélsőségek hazánk időjárásában, így a csapadék előfordulásában is.

Folyamatos a pótlás

Az öntözés alapvetően vízjogi engedélyhez van kötve, ezek alapján tudható, hogy a Tivizig területén 22 ezer 281 hektár öntözését tervezték idén a gazdálkodók. A júniusi száraz, meleg időjárás következtében a belügyminiszter 2021. július 1-jei hatállyal kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot. Ilyenkor a vízhasználó előzetes bejelentése alapján, vízjogi engedély nélkül, egy alkalommal rendkívüli öntözési célú vízhasználat lehetséges. Ezt közvetlenül felszíni vízből, ideiglenes szivattyúállással, legfeljebb 120 milliméter/hektár (1200 köbméter/hektár) vízmennyiség 100 hektár nagyságot meg nem haladó területre öntözési célból, megszakítás nélkül legfeljebb egy hónap időtartamig történő kijuttatása jelenti.

Mint a szervezet hangsúlyozta, a tényleges öntözési célú vízigényt, a rendkívülit is, minden esetben öt nappal korábban és írásban kell jelenteni, ugyanis a Tivizig 392 kilométer öntöző- és 930 kilométer kettős működésű csatornát üzemeltet a területén, ebben a több mint 1 ezer 300 kilométer hosszúságú rendszerben pedig alapos tervezést és előkészítést igényel a meglévő vízkészleteiknek a megfelelő helyre való juttatása.

– Bár a takarékos vízfelhasználás fontosságát minden körülmények között hangsúlyoznunk kell, jelenleg a kedvezőtlen hidrológiai körülmények ellenére is rendelkezésre állnak a szükséges vízkészletek a Tivizig területén – emelte ki az igazgatóság. Mint írták, alacsony vízszintek azokban a belvízcsatornákban, illetve tározókban tapasztalhatók, amelyek csak természetes vízpótlással rendelkeznek. A fent említett 1 ezer 322 km hosszúságú öntöző- és kettős működésű csatornahálózatban, amelyek döntően a Keleti- és Nyugati-főcsatornák mentén találhatók, a tiszalöki vízlépcső üzemének köszönhetően folyamatos a mesterséges víz­utánpótlás. Miután június 26. és július 2. között a határon túli vízgyűjtőkön jelentős csapadék esett, a Tiszán Tiszalöknél július 6-án reggel 600 köbméter/másodperc vízhozamot mértek, ami kedvezőnek számít a nyári időszakban. Mindemellett az öntözési célra hasznosítható tározókban is rendelkezésre áll jelenleg mintegy 3 millió köbméter vízmennyiség.

SzT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában