Nincs otthon a macska?

2021.07.14. 10:56

Patkánytérkép: közepesen fertőzött a megye, nem árt az óvatosság

Kifejezetten kevés az egér Debrecenben, legalábbis az 1,63-as, alacsony adat erre utal.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

Egy rágcsálóirtással foglalkozó cég elkészítette Magyarország egér- és patkánytérképét a lakossági észlelések alapján; az adatok a napokban kerültek ki az internetre. A tízezer lakosra jutó észlelések megyei átlagát és a nagyobb lélekszámú települések közül a magasabb bejelentésszámúakat tüntették fel a térképen. (Budapest nem szerepel a felmérésben.)

Eszerint egerek tekintetében Hajdú-Bihar megye becsült fertőzöttsége 3,4-es bejelentésszámmal (tízezer lakosra vetítve) a középmezőnyben van. Rosszabb a helyzet Püspökladányban, ahol 6,89 és Berettyóújfaluban, ahol 6,71 ez a szám, mindkettő magas. Debrecenben viszont kifejezetten kevés az egér, legalábbis ezt mutatja az 1,63-as, alacsony adat. Az országban a tízezer lakosnál nagyobb települések közt a legtöbb bejelentés Sárbogárdról érkezett (12,39).

Patkányfronton a megye szintén közepesen fertőzött 3,8-as bejelentésszámmal (tízezer lakosra vetítve), a debreceni adat szintén 1,63, alacsony. Hajdúszoboszló 2,07, Hajdúböszörmény 4,54-es értéket mutat. A tízezer lakosnál nagyobb települések közt Gyomaendrőd vezet 11,01-es számmal, Püspökladány a negyedik (8,96), Berettyóújfalu a tizenegyedik (6,04). Polgár a lakosságszáma miatt nem került fel erre a listára, de itt is magas, 7,4 az észlelési adat.

Átvészelik az enyhe teleket

A Napló megkérdezett egy rágcsálóirtással foglalkozó, név nélkül nyilatkozó debreceni szakembert, szerinte az észlelésszám alapján becsült fertőzöttség megtévesztő lehet, inkább a bejelentési lehetőség szervezettségéről szól. Úgy véli:

a hajdú-bihari megyeszékhelyen sem alacsony a patkányok száma, már csak azért sem, mert az enyhe telek nem tizedelik őket, jól tudnak szaporodni.

Debrecenben mintegy félszáz cég végez patkányirtást (is), a lakossági megkeresések megoszlanak köztük, a nyilatkozó cége maga is sok ilyet kap. A szakember hangsúlyozta: fontos, hogy legyen nagy, szervezett irtás is a csatornákban, leg­alább évente kétszer.

A debreceni polgármesteri hivataltól megtudtuk: valóban odafigyelnek a csatornákra. Debrecen közigazgatási területén az önkormányzat és a Debreceni Vízmű Zrt. végez rágcsálóirtást, előbbi a felszíni, utóbbi a felszín alatti patkánymentesítést. Megállapítható, hogy a legutóbbi – csapdakihelyezéssel történő – gyérítés eredményes volt, ugyanis idén eddig 10-nél kevesebb volt a panaszbejelentés, s fertőzöttebb gócpontok sem alakultak ki. 2021-ben ezekre a munkákra a költségvetés 25 millió forint fedezetet tartalmaz – közölték.

SZT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában