„Sokan meghaltak mire ezt komolyan vették”

A világjárvány a feje tetejére állította a világot – ezt Késmárky András Báránd háziorvosaként és a DEKOM vezetőjeként két frontvonalból követhette végig. Azt mondja, nehéz volt a 2020-as év, de nem adta fel, és azokkal, akik mellette maradtak, az orvosi teendői mellett a karitatív tevékenységre is biztosított időt.

Hogyan változott a helyzet az elmúlt több mint másfél évben?

Háziorvosként jóval több munkát végeztem, mint korábban, ugyanakkor a mentőcsoportra jelentősen kevesebb feladat hárult. Orvosként bár valóban sok feladatot láttam el, nem merülhettek fel kérdések, hiszen minden a rendeleti szabályozások szerint történt, a döntéseken nem változtathattunk. Menetrendszerűen végeztük a dolgunkat, így egyebek mellett a tesztekkel felderítettük a gócpontokat, az oltással pedig segítettük a fertőzés visszaszorítását. Ezzel a szervezett munkával szemben a DEKOM, mint nonprofit szervezet működési stratégiáját teljesen át kellett strukturálni ahhoz, hogy az ténylegesen a járványhelyzethez igazodjon.

Hogyan formálódott a DEKOM működése?

A DEKOM életében két fő tevékenységi vonal van: az egyik a karitatív, a másik pedig az orvosszakmai működés. Az elmúlt egy évben olyan szintű előrelépést tettünk, amit talán eddig egyetlen kormánynak a működése alatt sem tudtunk. Együttműködést kötöttünk a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, így folyamatos kapcsolatban állunk, és rendszeres szakmai támogatást próbálunk nyújtani számukra. Az együttműködésünk zökkenőmentes. A közös munka eredményeként külföldön történő katasztrófák helyszínén is segíthetünk. Ennek a lehetőségnek sok előnye van, ugyanakkor hátulütője is akad. A DEKOM olyan szakértői tevékenységet végez, ami az utóbbit próbálja megakadályozni. Akkor, amikor Magyarországról külföldre utazik egy karitatív testület, hogy segítséget nyújtson, akkor az adott ország kormányának elvárásai szerint, annak megfelelően kell eljárniuk. Szervezetünk hivatalos úton juttathat adományt az országhatáron túl bajbajutottaknak. Nekünk minden hatályos jogszabálynak megfelelő működési engedélyünk megvan. Ennek jelentősége van, hiszen betegekkel foglalkozunk, ellátásukat felelősségteljesen végezzük.

A Külgazdasági és Külügyminisztériummal való együttműködés eredménye volt az is, hogy a robbantással sújtott Bejrútban is ott volt a magyar mentőcsoport tavaly. Milyen tapasztalattal tértek vissza onnan?

„Számos katasztrófa helyszínén jártunk, de az, hogy Bejrútban jelen lehettünk és segíthettünk, az nagyon jelentős diplomáciai előrelépés volt a két ország között, illetve mi magunk is rendkívül sok támogatást kaptunk mind a hazai, mind a külképviselettől.”

A robbanás idején már küzdött a világ a Covid–19-cel, így a járványügyi előírásoknak megfelelően a karitatív tevékenységhez kapcsolódó orvosi munkákat végeztük. Többször mentünk orvosi vizsgálatot elvégezni teljes védőruházatban, ezzel mindenkit óvtunk, magunkat és a vizsgált személyeket egyaránt.

A DEKOM évente több alkalommal szervez adományosztást. Hogyan alakultak a támogató programok a járványhelyzetben?

A mentőcsoport karitatív tevékenysége sajnos jelentősen visszaesett a veszélyhelyzet alatt, a legnehezebb feladatunk pedig az adománygyűjtés volt. A korábban rendszeresen magánszemélyektől, vállalkozásoktól érkező pénzügyi felajánlások szinte a nullára redukálódtak, de ugyanígy a magánszemélyektől érkező egyéb adományok, mint a játékok, a ruhák, a tartós­élelmiszer-csomagok is gyakorlatilag megszűntek a járványhelyzetben. Az állandó programjainkat ezekkel a feltételekkel kellett megszerveznünk. Segítségünkre volt a korábban félretett tartalékunk, illetve azok a partnereink, akikkel együtt dolgozunk, ilyen egyebek mellett a Magyar Élelmiszerbank Egyesület. Sikeresen kötöttünk megállapodási szerződést az egyesülettel, amely értelmében a korábban kizárólag a fővárosból szállított adományokat jelenleg már vidéki állomásokon is átvehetjük. Nagy előrelépés volt emellett a nagyáruházakban történő élelmiszermentésünk is. Két évvel ezelőtti statisztika alapján csak a DEKOM mintegy 30 millió forintnyi élelmiszert, így húst, zöldségeket, péksüteményeket juttatott el rászorulókhoz. Jelenleg Hajdú-Bihar megye legelmaradottabb részein, összesen hét településen osztunk élelmiszert a támogató szolgálatokkal együttműködve. A koronavírus-járvány terjedése miatt azonban nemcsak a rászorulók, hanem a karanténba kényszerültek is kaptak a friss pékárukból, zöldségből, gyümölcsből. Az állandó programokat nehéz volt megszervezni, de nem adtuk fel. Az osztást a védelmi intézkedéseknek megfelelően bonyolítottuk le, egyebek mellett karácsonykor meleg ételt is vittünk a tanyákon élőknek. A járványhelyzetben sajnos sok kolléga és adományozó vonult vissza. Azt láttam, hogy amikor bezárták az országot márciusban, akkor mindenki kényelmes lett, és kevésbé kapott hangsúlyt a karitatív tevékenység. Az orvosok valóban nagy munkát láttak el az elmúlt másfél évben, én magam is, de ettől függetlenül is igyekeztem a korábban megszokott programjainkat megszervezni a megmaradt támogatókkal. Nagyon nehéz a 2020-as év. Nem volt egyszerű terveznünk, a maradékból fenntartani a rendszert, és valójában tartok attól, hogy sokféle tevékenységünket meg kell majd szüntetni a jövőben.

Talán nem túlzás azt mondani, hogy a járványhelyzet alatt nemcsak a karitatív megmozdulásoktól zárkóztak el az emberek, hanem egymástól is. Sokszor voltak nagy feszültségek a félelem miatt. Orvosként tapasztalta ezt?

Azt látom jelenleg, hogy a bezárkózás után nagyon nehéz a visszatérés, ugyanakkor most sem a támogató tevékenységek kapnak fókuszt.

„A társadalmi kapcsolatok átértékelődtek és átépültek. A szociális érzékenység eltűnt, hiábavaló volt minden tapsolás az egészségügyi dolgozók munkájáért, ha nem társult hozzá támogatás.”

Orvosként láttam, ahogy az első időszakban, amikor mindössze néhány száz beteggel számoltunk, kiálltak az erkélyekre az emberek tapsolni, de ott álltam már taps nélkül akkor is, amikor ezresével ugrott a megbetegedések száma naponta. Azt is láttam, hogy emberek egymásnak esnek, mert félnek a vírustól. Később volt egy időszak, amikor mindenki minden szabályt betartott, mégis folyamatosan terjedt a vírus. Idővel pedig többen vágyták a betegséget, bízva abban, ők is figyelmet kapnak. Végül beállt a rend, de így is kevés támogatást kaptak a karitatív szervezetek.

A vakcinák megjelenésével a vírustagadók is hangot adtak véleményüknek. Hogyan hatott ez a közvéleményre Ön szerint?

Az oltásellenesek bizonytalanságba taszítottak sokakat. Kérdésként jelent meg többekben, vajon milyen következményei lesznek a vakcináknak, de valójában senki nem tudja ezt megmondani. Az oltás kapcsán felmerült ez a kétely, de érdekes módon sok gyógyszerrel kapcsolatban nem, holott a helyzet ugyanaz. A most újonnan megjelenő készítmények hosszú távú hatásáról sincsen dokumentumunk, mégsem kérdeznek az emberek. A vakcinák között mégis válogatni kezdtek, figyelmen kívül hagyva az orvosok munkáját. A regisztráltakról listát kaptak a háziorvosok, ez segítette az oltás szervezését. Magam is láttam, hogy egyre fogynak a nevek a listáról, sorra oltakoznak az emberek, és a végén mindig ugyanazok a személyek maradtak ott. Sokan nem kérték az oltást, mert mire eljutott a lista a nevükig, addigra elbizonytalanodtak. Közülük sokan végül végleg lekerültek a listáról, mert meghaltak a vírusban. A járvány terjedésének kezdetétől követem a nemzetközi szakirodalmat, és már akkor elkönyvelhető volt a tömeges fertőzöttség. Ahhoz azonban, hogy mindezt ne csak a szakértők, hanem a civilek is komolyan vegyék, sokaknak meg kellett halni, és sokaknak a saját családjukból kellett elveszíteniük egy-egy hozzátartozót. Az, hogy mindenki maradjon otthon, nem volt elég. A kényelmes otthon töltött napokat meg kellett törni, folyamatosan beszélni kellett a járványhelyzetről, hogy elhiggyék az emberek, ez több annál, mint festegetni és főzni néhány hétig a szeretteink, a barátaink körében. A média nagy támogatója volt az egészségügynek, hiszen a hiteles arcokat helyezte fókuszba, és ezért hálás vagyok a szakma képviselőjeként. Azt gondolom, hogy a cívisváros és a Debreceni Egyetem is méltó hírnevet szerzett magának a veszélyhelyzetben.

Mostanra fellélegezhettünk, és visszanyertük a megszokott hétköznapjainkat. Lekerültek a maszkok is. A tavalyi példából tanulva azonban félő, hogy ősszel egy újabb hullám veszi kezdetét. Tartanunk kell ettől, vagy most szabadabbak lehetünk az átoltottsági adatokat tudva?

„Ahogy Oliver Cromwell mondja: Bízzál Istenben, és tartsd szárazon a puskaport! Ez a legfontosabb most is.”

Figyelnünk kell egymásra és magunkra most is. Aki élni akart az oltással, élt vele, ugyanakkor gondolnunk kell azokra is, akik még nem vehették fel a vakcinát. Ők veszélyt jelentenek. Tavaly ilyenkor borítékolható volt a következő hullám, mert nem volt megfelelő fegyverünk a védekezés ellen. Gyógyszerekkel próbálkoztunk, de biztos védekezési lehetőségünk nem volt. Jelenleg újra kell indítani az életünket, de nem dőlhetünk hátra úgy, mint aki jól végezte dolgát.

Bucsi Bernadett Ildikó

A DEKOM

A Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportjának célja a mobil orvosi segítségnyújtás mind­azoknak, akik nehezen megközelíthető területeken, szerény körülmények között élnek, valamint azoknak, akik valamilyen katasztrófa miatt speciális élethelyzetbe jutottak. A DEKOM célkitűzése, továbbá az egészségmegőrzés, a szociális tevékenység és a kutatás, valamint az oktatás. A nonprofit szervezet tagjai azon túl, hogy részt vesznek a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítésében, szívügyükként kezelik a gyermek- és ifjúságvédelmet is. A szervezet munkássága példaértékű lehet mások számára.