Együttműködés

2021.07.10. 07:00

Egymással békében, az ökuménia jegyében

A református, római katolikus és görögkatolikus egyház egyaránt tevékeny Kokadon.

Forrás: Napló-archív

Fotó: KOVACS PETER

Bár számos településre jellemző, hogy egynél több egyházi felekezet is jelen van, ritka, hogy ezek aktívan ki is veszik részüket a falu életéből. Kokadon római, görögkatolikus és református felekezet is működik, s ami még fontosabb: egymással békességben, az ökuménia jegyében – hangsúlyozta Ozsváth István polgármester.

Nemrégiben nagy eseményeknek lehetett tanúja a település. – A görögkatolikus templomunkat Kocsis Fülöp érsek-metropolita szentelte fel. Ez jelentős esemény volt Kokad életében, hiszen korábban még nem járt itt érsek. Azt gondolom, hogy mind a görögkatolikus, mind a református templomunk állapota a mi megmaradásunk záloga – fogalmazott. Csupán pár héttel a harmincmillió forintos felújításon átesett épület szentelése után egy másik eseményre is összegyűlt a település, ugyanis nemrégiben a református templom 200 éves fennállását ünnepelték.

DKE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában