fotókkal

2021.07.15. 17:46

Csattantak a botok, robbantak a Molotov-koktélok a hajdúhadházi lő- és gyakorlótéren

A tűz és az ütések valósak voltak, azonban a konfliktus nem, az ellenállók visszaszorítását modellező zárógyakorlatot tartott az MH KFOR kontingens 25. váltása, mely újabb féléves koszovói szolgálatra készül.

Fotó: Kiss Annamarie

Teljes védőfelszerelésben, pajzsokkal és gumibotokkal szálltak szembe a katonák az „ellenállókkal” csütörtök reggel Hajdúhadházon.

Tarjáni Attila | Fotó: Kiss Annamarie

– A dandárunk, illetve elődszervezetei 2000 óta vesz részt ebben a feladatban, a Balkán stabilitása egy kiemelt nemzeti érdek és egy kiemelt szövetségi szerepvállalás is. A jelen pillanatban felkészülő zászlóalj egy tartalék, ami a KFOR parancsnok közvetlen alárendeltségébe tartozik. Két manőver- és egy támogatószázadot foglal magába, illetőleg kiegészítésként bizonyos felderítőjellegű elemeket is – mutatta be az alegységes Tarjáni Attila alezredes, a MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettese.

Csütörtökön a tömegkezelési feladatokat gyakorolták, a magyarok felelőssége továbbá az összes kint szolgáló KFOR nemzet tűzfóbia-kiképzése is. Az oktatás során a hangsúly a tűziszony leküzdésére és az esetleges Molotov-koktélos támadások elleni védekezésre való felkészülésen van. Erre is edzettek a hadházi gyakorlótéren a katonák, az „ellenállók” több koktélt is bevetettek.

Először csak szócsata zajlott, majd tettlegességig fajult a tömegoszlatási feladat. Kétnapos gyakorlat zárását láthattuk, az első század vizsgázott. – Szerdán indult a gyakorlat, a felderítői jelentésekből kaptuk a feladatot, hogy egy tüntetés várható. Az előző napon megfigyelték a területet, a célszemélyeket, maga a zászlóalj pedig felkészült. Reggel riasztották az alegységet, ami kiérkezett a helyszínre. Ott már látták, hogy vannak hőzöngő, barikádokat építő emberek.

„A szép szóból nem értettek, a tömeg agresszívvá, a közrendre veszélyessé vált, ezért a KFOR parancsnok elrendelte a tömeg szétoszlatását”

– ismertette a feladatot Varga István alezredes a KFOR Kontingens 25. váltásának parancsnoka. Kitért arra is, a háttérben egy zászlóalj az elöljáróval folyamatosan kapcsolatban volt, így valós képet láttak a történtekről. Pilóta nélküli repülőgépek is voltak a légtérben, ezért a kontingensparancsnok több kilométeres körzetben látta, mi történik, ezáltal a megfelelő döntéseket tudták előkészíteni.

A csütörtöki zárógyakorlatot az elmúlt évek tapasztalatai alapján állították össze, így készültek minden olyan esetre, ami valóban megtörténhet egy bevetésen.

Az úgynevezett alájátszó állományok mellett döntnökök is voltak a harctéren, akik nemcsak felügyelték a végrehajtás biztonságát, hanem különböző incidenseket is tápláltak az alegység irányába, amire reagálniuk kellett a katonáknak.

Összetett feladatkör

A váltás szeptemberben megy Koszovóban, többek között béketámogató feladatokat látnak el, tartalék zászlóaljként. Maga a KFOR a NATO parancsnoksága alatt álló nemzetközi békefenntartó erő, melynek feladata a Szerbiától 2009-ben elszakadt, 95 százalékban albánok lakta, tízezer négyzetkilométeres terület biztonságának megőrzése, különöse tekintettel a szerb többségű Észak-Koszovóra, amely nem fogadja el Pristina fennhatóságát. Magyarország több mint 400 békefenntartóval van jelen a balkáni országban.

Varga István | Fotó: Kiss Annamarie

Ez év novemberétől először magyar tábornok fogja betölteni a KFOR erők parancsnoki beosztását, Kajári Ferenc vezérőrnagy vezeti egy évig a szövetség koszovói erőit. – A KFOR a területen mint harmadik reagáló erő áll rendelkezésre. Első alapvetően a koszovói rendőrség, második az európai rendőrökből álló alegység, ha ezek nem tudják a rendet fenntartani, akkor kerül a KFOR előtérbe – mondta Varga István kontingensparancsnok. Kitért feladatkörükre is, a határbiztosítás, járőrözés mellett többek között az ellenőrző, áteresztő pontok biztosítása, a célszemélyek kimenekítése, a különböző kiemelt fontosságú objektumok őrzése, védelme is rájuk hárul. – Ami abban az országban történik és védelmi feladat, abban részt vehet a zászlóalj. Több mint száz eszközzel veszünk részt nehéz technikától – BTR, Unimog – egészen a mentőkig, a kontingens több mint 400 fős, ebből maga a zászlóalj majdnem 350 fő.

„Nagyon sok technikai eszközzel bírunk azért, hogy mindig pontosan az adott feladatnak megfelelően tudjunk teljesíteni”

– szögezte le a kontingensparancsnok, aki a gyakorlat végén úgy ítélte meg, jó szintű vizsgát tett az első század.

Tarjáni Attila elmondta, a felkészülést hónapokban mérhetjük, hiszen az egyéni felkészülési időszaka után következik a kötelékkiképzés, amikor az állomány összeszoktatása a feladat. – Azt tudomásul kell venni, hogy a Magyar Honvédség alapfeladata a haza fegyveres védelme, így a béketámogató, illetve békefenntartó műveletekben alkalmazott eljárások nem tartoznak teljes mértékben az alapfeladatainkhoz. Ezért szükséges egy hosszabb felkészítés, ahol a katonák elsajátítják a különleges eljárásrendeket, különböző kiképzési foglalkozásokat és készség szintre tudják emelni az adott feladatokat, emellett kapnak egy hosszabb harctéri tájékoztatót – szögezte le.

Kiss Dóra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában